Karácsony Gergely is Budapest szégyenének nevezte, most megkezdték a felújítását

Zöldterületek létesítését és a közlekedés akadálymentesítését tervezi a Blaha Lujza téren a városvezetés.

2021. július 12., 15:36

Szerző:

Megkezdődött a budapesti Blaha Lujza tér átépítése, a munkálat 10–12 héten keresztül komolyabb forgalomkorlátozásokat fog jelenteni – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester a Pikó Andrással és Niedermüller Péterrel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatójukon.

A Karácsony Gergely szerint mostanra „Budapest szégyenévé vált” tér felújítását már sok korábbi városvezetés zászlajára tűzte, de most elérkezett a pillanat, amikor az ténylegesen megvalósul. Elmondása szerint a korábbi terveket teljesen újragondolták, a tér zöldítését és akadálymentesítését téve prioritássá.

A tervek szerint mintegy ezer négyzetméter zöldterületet létesítenek és 80 fát ültetnek.

Pikó András józsefvárosi polgármester hozzátette, az építkezés keretében a hatalmas hiányt jelentő közösségi vécékből is újakat létesítenek. A beruházással egybefüggően felújítják a Corvin Áruház homlokzatát, a csomópontok biztonságossá tételének érdekében a Népszínház utcában új átkelőket hoznak létre, megújítják a Déri Miksa utcát, amellyel új főutcát kap a csarnok negyed, a Bacsó Béla utcában közteret hoznak létre, valamint a héten elindul a Práter és Tömő utca felújításának véleményezése.


Fotó: Dimény András / 168.hu

A főpolgármester a munkálatok idejére a közlekedőktől türelmet kért,

a kormányt pedig felszólította, hogy ne hergelje a lakosságot Budapest fejlődése ellen.

Hangsúlyozta, hogy az átépítések miatti fennakadások enyhítése céljából több lépést is megtettek.

A Belső-Erzsébetvárosban a forgalomcsillapítási projekt keretében kialakított forgalmi rendet felfüggesztették. A Dohány utca és a Wesselényi utca teljes hosszban átjárható lett az autóval közlekedők számára a Kiskörút és a Nagykörút közötti szakaszon. A Rákóczi úton két darab forgalmi sávot a gépjárműforgalom rendelkezésére bocsátottak, ami mellett lehetővé tették a buszok elsőbbségi besorolását is. Valamint elmondták, hogy a 4-es és a 6-os villamosok zavartalanul fognak továbbra is üzemelni, a 99-es és 217E autóbuszok megállói helyben maradnak, de a buszok terelt útvonalon közlekednek, ezért hosszabb menetidőre lehet számítani.


Forrás: BKK

Karácsony Gergely végül hozzátette, hogy amennyiben lehetséges, kéri a budapestieket a tömegközlekedés használatára való visszaállásra, ezáltal is csökkentve a környéken kialakuló forgalmi dugók nagyságát. Véleménye szerint ugyanis annak járványügyi kockázata mostanra elhanyagolható.

(Kiemelt kép: Munkások dolgoznak a Blaha Lujza téren 2021. július 12-én. Fotó: Dimény András / 168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.