Mégis engedély nélkül lehet külföldre vinni a gyereket

Ha a gyermek letelepedés céljából távozik külföldre, akkor a másik szülőnek kifejezetten a külföldön történő letelepedéséhez kell hozzájárulnia.

2014. március 2., 07:30

Az új Ptk. kiiktatja az ehhez szükséges gyámhatósági engedélyt, már ha a szülők között nincs vita a gyerek külföldre távozásáról.

Az új polgári törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépését követően – ha a szülők között nincs erre vonatkozóan vita – már nem lesz szükség gyámhatósági jóváhagyásra a gyermek tartós külföldre távozásához – írja a Népszabadság.

Változás az is, hogy az új Ptk. a külföldön tartózkodás céljához kötötten írja elő a szülői engedélyt: „a gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön”.

Ha a gyermek letelepedés céljából távozik külföldre, akkor a másik szülőnek kifejezetten a külföldön történő letelepedéséhez kell hozzájárulnia. Az erre vonatkozó információ másik szülőtől való visszatartása a gyermek jogellenes elvitelének megállapítását és visszavételének elrendelését vonhatja maga után – közölte a lap megkeresésére az igazságügyi tárca.

Mindez nem jelenti azt, hogy a külföldre költöző családoknak ne kellene továbbra is jelezniük a magyar hatóság felé ezt a szándékukat: gyámhivatali engedélyre ugyan nem lesz szükség, de a jegyzőnél közölni kell, hogy a gyerek máshol teljesíti a tankötelezettséget, a járási hivataloknál pedig jelezni kell a lakóhely megváltozását – írta a lap Gaál Edina családjogi ügyvédre hivatkozva.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.