Meghalt Zsilinszki Veronika, Magyarország legidősebb embere

Ő volt az első magyar ember, aki bizonyíthatóan elérte a 113 éves kort.

2021. április 24., 11:35

Szerző:

A bajai önkormányzat honlapján jelent meg a gyászhír, amely szerint meghalt Magyarország valaha élt legidősebb embere. Zsilinszki Veronika hivatalos dokumentumok szerint 1908. február 4-én született a vajdasági Kevevárán, és kisgyermekként települt át szüleivel és két testvérével Magyarországra.

„Hosszú élete során leginkább kétkezi munkát végzett, több baleset is érte, de a szerencse sosem hagyta el. Becsülettel felnevelte egyetlen fiát, majd unokáját is” – írja róla a bajai önkormányzat honlapja.

Zsilinszki Veronikát idézve azt írják, fiatal korában igazi társasági embernek számított, nagyon szeretett táncolni, beszélgetni, de szívesen kertészkedett és olvasott is.

Azt, hogy ő volt Magyarország legidősebb embere, még 2019 februárjában erősítette meg az illetékes minisztérium.

(Kiemelt képünkön: Zsilinszki Veronika. Forrás: Baja város honlapja)