Meghalt két munkás az ELTE kollégiumának felújításán

2018. április 19., 18:17

Szerző:

Leesett két munkás egy állványzatról Budafokon csütörtökön, mindketten életüket vesztették. A baleset az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kollégiumának felújításán történt – közölte a rendőrség és az ELTE az MTI-vel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy Nagytétényi úti épületfelújítás külső állványzatáról esett le a két férfi.

A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálja – írták a police.hu-n.

Az ELTE azt közölte, hogy az intézmény Nagytétényi úti kollégiumának felújításán egy leszakadó függőhíd okozta a balesetet. A kollégiumban tavaly június óta tart az energetikai felújítás, az érintett munkaterületet az ELTE „teljes felelősséggel" adta át a fővállalkozónak.

Közölték, a rendőrségi vizsgálat lezártáig bővebb információval nem tudnak szolgálni.

Az egyetem részvétét fejezi ki, és egyeztet az elhunytak családtagjaival a segítségnyújtás lehetőségeiről – olvasható a közleményben.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.