Meghallgatták a miniszter-jelölteket, Nagy István volt a legszórakoztatóbb a migráns szendvicsétől pestist kapó magyar vaddisznóval
„Eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.
A miniszter közölte: büszke rá, hogy nyolc regionális közigazgatási bíróság jött létre, ugyanakkor nagyon sajnálja, hogy a közigazgatási felsőbíróságot nem tudták létrehozni, nem tudták megteremteni az ehhez szükséges kompromisszumot. „Úgy gondolom, most eljött az idő, hogy ezt a munkát bejezzük" - jelentette ki.
Trócsányi László hangsúlyozta, hogy a bírói függetlenség a „demokrácia állócsillaga"
és visszautasította azokat a véleményeket, hogy „olyan jellegű közigazgatási mutyit" akarnak létrehozni, amely nem a jogállamiság kereteire épül.
Trócsányi László miniszteri kinevezését a bizottság 7 igen (Fidesz, KDNP) és négy nem (Jobbik, MSZP, DK) szavazat mellett támogatta.
Az új emberminiszter, a felkavaró nyilatkozatairól elhíresült Kásler Miklós A magyar hagyományokra épülő korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Országgyűlés kulturális bizottságában.
Kiemelte: az alapvető értékek megvalósítására szeretné helyezni a hangsúlyt. Ezek között említette a nemzet fennmaradását, a nemzeti szuverenitás védelmét, a keresztény és értékalapú kultúra megőrzését, a demográfiai helyzet javítását, hosszú távon megfordítását. Alapértékként jelölte meg a munkaalapú társadalom építését.
Kásler szerint az a cél, hogy az iskolapadból kikerülő képzett szakemberek felkészültek legyenek a kor kihívásaira.
A köznevelés területén lényeges célnak nevezte, hogy csökkentsék a korai iskolai elhagyás mértékét, felkészítsék a fiatalokat a munkaerő-piac kihívásaira. Szeretnék megerősíteni a pedagógiai szakszolgálatokat, jelentősen növelnék a gyógypedagógusok számát. A felsőoktatásban a magyar tradícióknak megfelelően Európa egyik legkiválóbb felsőoktatási rendszerét szeretné kialakítani Kásler Miklós.
A testület 8 kormánypárti igen, és 6 ellenzéki nem szavazattal támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését.
Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésére, a feldolgozási kapacitások bővítésére lenne szükség - egyebek mellett ezeket mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén hétfőn, Budapesten.
Nagy István közölte: ötvenezer közfoglalkoztatottat irányítana át a versenyszférába az agrárium számára a munkaerőhiány okozta feszültségek oldására. Előadása egy pontján ugyanakkor kifejtette, az afrikai sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy
egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett.
Nagy IstvánFotó: MTI/Soós Lajos
Benkő Tibor, az új honvédelmi miniszter Jól ismeri a Magyar Honvédség múltját és jelenét, a jövőt illetően pedig határozott elképzelései vannak. A jelenlegi vezérkari főnök erről miniszteri meghallgatásán beszélt hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén.
Benkő kiemelte: 43 éves katonai múltja nyomán nem elmondásokból, hallomásokból, tankönyvekből ismeri, miről szól a katonai szolgálat. Pályája során belelátott a hazai és nemzetközi politikai irányítás, a civil kontroll, a katonai vezetés, a katonai és civil diplomácia jó, kevésbé jó és rossz példáiba is - fejtette ki.
Hitvallását három szóval jellemezte: hazaszeretet, hivatástudat és elkötelezettség.
Benkő Tibor egyetért a kormányfő azon szándékával, hogy a magyar emberek biztonsága érdekében szükség van egy erős honvédségre.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága támogatta az innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt kinevezését hétfői ülésén, Palkovics László 7 igen szavazatot kapott 2 tartózkodás mellett.
A miniszterjelölt kinevezése előtti meghallgatásán elmondta: az Innovációs és Technológiai Minisztérium a technológiai kihívások megoldására jött létre. Erre a minisztériumi szerkezetre azért van szükség, mert a folyamatosan változó környezeti kihívásokat csak integráltan lehet kezelni - mutatott rá.
Palkovics László a tárca által lefedett szakpolitikák közül
példaként említette az energia- és a klímapolitikát, az infokommunikációt, a közlekedést és a fenntarthatóságot.
Ismertetése szerint a minisztérium feladatkörébe tartozik majd egyebek között a vasúti és a közúti közlekedési hálózat fejlesztése, Magyarország energiaellátásának biztosítása, a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia előkészítése parlamenti elfogadásra, valamint a hulladékgazdálkodás.
Semjén Zsolt tárca nélküli miniszterjelölt,Kész újragondolni a személyi jövedelemadó (szja) egyházaknak felajánlható 1 százalékával összefüggő kérdéseket Semjént az igazságügyi bizottság hallgatta meg.
A kereszténydemokrata politikus példaként hozta, hogy az szja-csökkentés hatással van a támogatási rendszerre is, ezért felvetette, hogy a forrásokat a GDP-hez kellene kötni. Mint mondta, megvan benne a nyitottság a változtatáshoz.
Beszámolt arról is, hogy 2010-hez képest megduplázódott az egyházi fenntartású intézmények száma.
Kérdésre közölte: kétharmados parlamenti többséggel megnyugtatóan rendezni fogják az emberi jogok európai bíróságának egyházügyi törvénnyel kapcsolatos ítéletében foglaltakat.
A miniszter kinevezését 7 kormánypárti igen szavazattal, 4 ellenzéki nem ellenében támogatta az igazságügyi bizottság.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik feladata egyetértési pontokat találni a választókkal a kormány által fontosnak ítélt ügyekben, a foglalkoztatás, a családtámogatás és az illegális bevándorlás terén - mondta Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának alakuló ülésén hétfőn.
Rogán Antal közölte: a kormány továbbra is arra törekszik, hogy segély helyett munkát biztosítson mindenkinek, bővítse a családok adókedvezményeit és a gyermeket nevelők támogatását.
Elmondta: a kormányfő munkájának a támogatása és a politikai koordinációs feladatok mellett gazdasági feladatokat is kap a kislétszámú inisztérium. Kiemelte, hogy az új kormányzati ciklusban a turizmusért is felelős tárcaként kiemelten támogatják az ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozásokat, ezért
bővítik a panziók szálláshelyfejlesztési támogatásának keretösszegét.
Rogán Antal miniszteri jelölését a bizottság 5 ellenszavazat mellett 10 szavazattal támogatta.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem állt az Európai Ügyek Bizottsága elé, a külügyi bizottságba viszont elment. El is mondta, hogy a jövőben is a magyar érdek lesz az ország külpolitikájának egyetlen vezérelve.
Magyarország külpolitikáját nem mások fogják írni, azt kizárólag a magyar érdekek fogják meghatározni - hangoztatta
a feladatok közé sorolva az ország szuverenitásának, biztonságának és a magyar identitásnak a megvédését.
Kiemelte azt is, hogy szeretnék kivenni a részüket a keresztény kultúra megőrzéséért folytatott küzdelemből.
Hangsúlyozta, hogy a célok elérése a jövőben sem lesz konfliktusmentes, de minden olyan konfliktust vállalni fognak, ami mindehhez szükséges. A zsinórmérték az, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt a legfontosabb feladatok közé a 2010-ben elkezdett vagyonpolitika folytatását, a közvagyon gyarapítását és a vele való ésszerű gazdálkodást sorolta a gazdasági bizottságnak.
Megjegyezte: a nyolc évvel ezelőtt hivatalba lépett kormány előbb
megállította az állami vagyon kiáramlását, majd a stratégiai elemeket visszaszerezte.
A tárca nélküli miniszterjelölt főbb feladatai között kiemelte az állami vagyonon belül azonosítani azokat a területeket, amelyek húzóágazatokká válhatnak, és amelyekhez szakpolitikai érdek fűződik, továbbá azoknak a vagyonelemeknek a kijelölését, amelyekre az államnak nincs szüksége.
Pintér Sándor változatlan célok mellett kezdené meg negyedik belügyminiszteri ciklusát, amelyben továbbra is Magyarország kultúrájának, nemzeti szuverenitásának megvédésére kíván törekedni a rend és a biztonság megtartása mellett. A régi-új tárcavezető erről az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságban beszélt.
Pintér kiemelte, hogy a rendfenntartás szempontjából az illegális migráció jelenti a legnagyobb veszélyt, az ezzel kapcsolatos legfontosabb feladat pedig az ország határainak megvédése. A kormány továbbra sem szeretné, ha bármi is veszélyeztetné az állampolgárok mindennapjainak biztonságát - fogalmazott, majd aláhúzta, a jövőben is minden parlamenti párttal egyeztetni kíván a kétharmados, illetve kiemelt törvényjavaslatok benyújtása előtt.
Szólt arról is: közvetlen munkatársai között és tárcája szerkezetében sem tervez jelentős változtatásokat.