Megérkezett Magyarországra az ötszázezredik adag Pfizer-BioNTech-vakcina

Ma 85 ezer adag érkezett, év végéig pedig összesen 6,6 millió oltáshoz elegendő vakcinára lehet számítani az amerikai–német gyártótól. 

2021. február 9., 15:51

Szerző:

Megérkezett Magyarországra az ötszázezredik adag a Pfizer és a BioNTech cég által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinából – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.

Közleményükben azt írták: az első szállítmány 2020. december 26-án érkezett az országba, azt követően minden héten újabb vakcinaadagokat küldtek, hogy segítsék a koronavírus elleni küzdelmet. Kedden, a nyolcadik szállítmánnyal több mint 85 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett, így az oltóanyag itteni mennyisége meghaladja a félmilliót.

Az érvényben lévő megállapodások értelmében Magyarországra 2021 végéig 6,6 millió adag vakcina érkezik. Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint a Magyarországon eddig beoltott emberek közül 280 ezren első oltásként a Pfizer-BioNTech vakcináját kaphatták meg. A beoltottak közül több mint százezer embernek már a második dózist is beadták.    

Azt írták, a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat és a BioNTech német biotechnológiai cég folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, ennek köszönhetően a jelenlegi előrejelzések szerint ez év végéig kétmilliárd adag vakcinát biztosítanak majd a koronavírus elleni globális küzdelemhez.

Ahogy arról beszámoltunk, az Európai Bizottság hétfőn állapodott meg újabb 300 millió adag vakcina beszerzéséről a gyártóval. A Pfizer és a BioNTech azt ígéri, a második negyedévtől jelentősen növelik a szállítást.

A két cég által kifejlesztett Comirnaty a koronavírus elleni első olyan oltóanyag volt az Európai Unióban, amely feltételes forgalomba hozatali engedélyt kapott, és amelyet a 16 évesnél idősebbek aktív immunizálására, a Covid-19 fertőzés megelőzésére használhatnak az országok – emelték ki.

A 95 százalékos hatékonyságú Comirnaty vakcinát egy nagyszabású klinikai vizsgálat keretében, több mint 44 ezer résztvevő bevonásával fejlesztették ki, az oltóanyag kevesebb mint egy év alatt, elsőként kapta meg a használati engedélyt a világjárvány elleni küzdelemben – olvasható a Pfizer közleményében.

(Kiemelt kép: MTI | Komka Péter)