Megbújó ingatlanadó a narancsos városokban

A Fidesz, elmondása szerint, hatalomra kerülése után azonnal megszüntetné a kormány által tervezett vagyonadót. Nem is kellene addig várniuk. Több mint harminc, fideszes polgármester által vezetett önkormányzatban ma is létezik ingatlan-, hivatalos nevén kommunális adó. Tavaly a legtöbb bevételt ebből a Pokorni Zoltán által irányított XII. kerület könyvelhetett el.

2009. május 25., 16:28

Szerző:

Több mint 251 millió forintot szedett be tavaly Hegyvidék önkormányzata magánszemélyek kommunális adójából. Pokorniéknál 40nm2-ig 3900, 41-80 között 9900, 80 nm2 felett 13900 forintot kell fizetni. Emellett építményadót is terheli a tulajdonosokat, 1169 forint nm2-ként. A XII. kerület után Veszprém bevételeit növelte leginkább, több mint 135 millióval a kommunális adó.

Az mszp.hu gyűjtése szerint132 millióval Kaposvár a bronzérmes.

A Fidesz szerint itt az ideje, hogy a kormány befejezze a maszatolást és a trükközést és tegyen le az ingatlanadó bevezetéséről – nyilatkozta nemrég a Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter. Kósa Lajos pedig azt mondta, az „mérhetetlenül igazságtalan” és a párt kormányra kerülése után mindenképpen eltörli azt, így azzal – a mai párttámogatottsági adatok ismeretében – „az MSZP-nek hosszabban bíbelődni nem érdemes. Ősztől a hipermarketekben hosszabb szavatosságú tartós tejet tudok venni, mint ameddig a kormány regnál”.

A kormány tervei szerint a vagyonadót az APEH szedi majd be önbevallás alapján. A régi becslési eljárás és az övezeti besorolás alapján számított érték csak iránymutató lesz - mindenki maga dönti el, értékesebb-e a háza a 30 milliós határnál. Az adó az 50 millióig terjedő érték 0,35, az 50 millió feletti rész fél százaléka lesz. A nagycsaládosok kedvezményt, a nyugdíjasok fizetési mentességet kapnának. A fizetési kötelezettség a nagyobb értékű ingóságokra, a luxusautókra, a hajókra is vonatkozna.

Bár a Fidesz most hevesen ellenzi az adó bevezetését, az Orbán Viktor pártelnök megrendelésére készült Jövőkép című kötet szerint – melynek egyik szerzője Matolcsy György, az Orbán-kabinet volt gazdasági minisztere – kívánatos a vagyon- és forgalmi típusú adók emelése, mások mellett azért, mert az ingatlanadó megnehezíti az adóelkerülést. Szijjártó Péter erre annyit reagált: „A Fidesz esetében a politikai döntéseket az elnökség hozza meg, amely az elemzők, szakértők véleményét elolvasva, meghallgatva hozza meg döntését.”

Vagyis a törlést. Igaz, Pokorni Zoltán vagy épp Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere már most mentesíthetné a kommunális adó megfizetése alól a polgárokat. Mégse teszik.

A pénzügyminiszter adatai szerint már jelen pillanatban is az ingatlanállomány 45 százaléka után fizetnek adót a tulajdonosok. Oszkó Péter szerint most a vagyonarányos teherviseléssel a tehetősebb réteget szeretnék terhelni. Ha valaki az önkormányzat felé már adózik, elég kiegészítenie az eddigi adót, tehát a 30 milliós határig marad minden a régiben. Az ezt meghaladó érték miatti adózás a minisztérium szerint mindössze 200-250.000 lakóingatlant érint.