Még Torgyán is „csatasorba” állított hat embert

Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. Az Országos Választási Iroda adatai szerint délutánig 834 jelölt adott le ajánlószelvényeket, közülük eddig 741-et vettek nyilvántartásba. Az adatok folyamatosan frissülnek, így a jelöltek száma óráról-órára változik. A jogorvoslati eljárások végső esetben akár április 3-áig is elhúzódhatnak, így a végső számokra még várni kell. Az egyéni választókerületi bizottságok péntek délután üléseznek, és folyamatosan veszik nyilvántartásba a jelölteket. Az eddigi adatok szerint három párt, a Jobbik, a Fidesz és az MSZP indított mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet.

2010. március 19., 18:01

Ezek a jelölőszervezetek biztosan állíthatnak országos listát. Van erre esélye az MDF-nek és az LMP-nek is.

Pénteken 16 óra 45 percig az LMP-nek 69, az MDF-nek 61, a Civil Mozgalomnak 16 nyilvántartásba vett egyéni jelöltje volt. Az MDF és az SZDSZ pedig 9 közös jelöltet állított. Az MSZDP 9, a Torgyán-Kisgazda párt 6 jelöltet tudott állítani. További nyolc szervezet állított még jelöltet, illetve jelölteket. Tizenhat független jelöltet is nyilvántartásba vettek.

Az országgyűlési választáson csak azok indulhatnak jelöltként, akiknek sikerült összegyűjteniük 750 érvényes ajánlást, leadták a választási bizottságoknál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették. A péntek délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.

Ezzel lezárult a választási eljárás egyik legvitatottabb része, a "nulladik fordulónak" is nevezett ajánlásgyűjtés.

Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a péntek délutáni határidő előtt adták le ajánlószelvényeiket, a választási bizottságok három napon belül, azaz legkésőbb hétfőn veszik nyilvántartásba.