Még nyomozás sem indult az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazása ügyében

2018. december 29., 15:55

Szerző:

– A rendőrség nem hogy nem védett meg a biztonsági őrök törvénytelen erőszaka ellen, de az azóta eltelt időben még csak meg sem kezdte a nyomozást. „Persze” azt, aki kicsit lefújta az országzászlót, azt már el is ítélték 300 nap közmunkára – írja bejegyzésében Hadházy Ákos.

A független képviselő Szél Bernadettel együtt személyesen ment el a Teve utcába december 17-én, s tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt, miután erőszakkal dobták ki az állami média Kunigunda útjai székházából a hivatalos személynek nem minősülő fegyveres biztonsági szolgálat biztonsági őrei. 

Csakhogy azóta sem értesítették sem őt, sem képviselőtársát semmilyen intézkedésről, nem volt meghallgatás és nem kértek be dokumentumokat tőlük.

Hasonlóan nem reagáltak a hatóságok arra az ünnep előtti napon Hadházy által a postán a Központi Nyomozó Irodának feladott feljelentésre, amelyet rendőri intézkedés elmaradása miatt tett, részben azért, mert a rendőrök nem mentek be az MTVA épületébe, amikor segítséget kértek először a helyszínen tartózkodó rendőröktől, majd amikor azok nem segítettek, akkor a 112-őtől, de az erre kiérkező rendőrök sem intézkedtek.

Megírtuk, az MTVA Kunigunda úti székházában a biztonsági őrök december 17-én legalább egy ellenzéki képviselőt tettleg bántalmaztak, másik kettőt, Hadházy Ákost és Szél Bernadett-tet pedig kihajítottak a kapun. A képviselői igazolvány birtokában közfeladatot ellátó parlamenti képviselők azt szerették volna elérni, hogy az M1-en élő adásban felolvassák az ellenzék követeléseit, és nem akartak elmenni, amíg ez meg nem történik. Ennek a vége lett a fent vázolt abszurd jelenetsor, mígnem aztán rendőri intézkedéstől félve több ellenzéki képviselő is úgy döntött, hogy elhagyja az MTVA székházát.

Eközben az MTVA sajtóosztálya közleményt adott ki, amiben azt állítják, eddig összesen 94 esetben tették meg a sértettek, köztük az MTVA a szükséges intézkedéseket, bejelentéseket és feljelentéseket az MTVA székházát ért december 16-i és december 17-i példátlan támadássorozat következtében. A közmédia szerint „egyes ellenzéki országgyűlési és EP-képviselők jogsértő magatartása, a munkavégzés akadályozása, továbbá a munkatársak események hatására bekövetkezett inzultálása okán több bűncselekmény elkövetésének gyanújával fordultak a sértettek a nyomozóhatóságokhoz. Azt állítják, hivatali visszaélés, rágalmazások, becsületsértések, személyes adattal való visszaélések, garázdaság és félelemkeltő üzenetek miatt „terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés” valósulhatott meg.