Meddig tűri még az EU, hogy Orbán baleknak nézi?

A The New York Times a szerkesztőség testületi álláspontját kifejező kommentárban reagált arra, hogy a magyar parlament egy héttel ezelőtt elfogadta a déli határzár szigorítását, a menekültek válogatás nélküli őrizetben tartásának lehetővé tételét.

2017. március 14., 10:48

A lap megállapítja: újabb mélypontját érte el a menekültekkel való magyar bánásmód és hogy a jogszabálynak a menekült gyermekekre vonatkozó előírásai a nemzetközi jog megsértését jelentik.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök a The New York Times szerint egyértelműen baleknak nézi az uniót: fittyet hány az európai értékekre, ugyanakkor igényli az EU támogatását. Mikor jön el az a pont, amikor az unióban lesz elég bátorság tevőlegesen fellépni ezzel a politikával szemben? – teszi fel a kérdést a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő lap.

A szerkesztőségi kommentár szerint az EU-t a hideg kirázza a brit távozás gondolatától, valamint aggódik amiatt is, hogy Közép- és Kelet-Európában erőteljesen felütötte a fejét a nacionalizmus.

Az unió azonban köteles megkérdezni önmagától, mikor áll elő az a helyzet, amelyben az, ahogyan Magyarország megtagadja az alapvető értékeket, már értelmetlenné teszi magát az uniót – véli a The New York Times.

(Klubrádió / Csernyánszky Judit)