Meddig marad?

- Nincs béke az olajfák alatt. Valóban létezik iskolai nyilatkozattilalom? A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárai mondták, barátilag „tanácsolták nekik”, hogy az átalakítás ügyéről inkább a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (KIK) illetékeseinek közbeiktatásával nyilatkozzanak.

– Nincs tudomásom nyilatkozati tilalomról, körlevélről, baráti jó tanácsról. A Szilágyi tanárai egyébként folyamatosan nyilatkoznak, nem hinném, hogy ezt bárki szóvá tette volna. Felajánlottam, szívesen leülök a tantestülettel beszélgetni, de eddig hiába vártam a választ.

– Csodálom, hogy erre is marad ideje, mert fölöttébb mozgalmas heteket él át. Bértárgyalások, sztrájkfenyegetés, felvételi rendszer, diákok skandálták a nevét az utcán, miközben a kormányzati kommunikáció szerint az államosítás „menetrendszerűen, pontosan, zökkenőmentesen” halad. A „sikertörténet” minősítéssel azért várnék öt évet.

– A köznevelés rendszerében zajló megújulási folyamatot igenis sikertörténetnek tartom. Ahhoz, hogy munkámat jó lelkiismerettel lássam el, elengedhetetlenek a rendszeres találkozók a pedagógusokkal, gyerekekkel, intézményvezetőkkel. Tudjuk, hogy az iskola világában a látványos eredményekhez évek kellenek. Nem is szeretném idézni a káoszról, összeomlásról, iskolabezárásokról szóló apokaliptikus jóslatokat.

– Azt azért senki sem állította, hogy elmarad a matekóra, vagy nem fűtik be az osztálytermeket.

– Nem? Pedig ha tudná, milyen e-mailek, levelek keringtek a tanári szobákban. A legtöbb iromány úgy kezdődött, hogy januárban a pedagógusok nem kapnak majd fizetést, felmondunk nekik, bezárjuk az iskolákat, és még sorolhatnám a hasonló álhíreket. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy országjáró körútra indulunk. Személyes tapasztalatokat gyűjtünk arról, hogyan megy végbe az átadás-átvétel. Szerintem nem volt olyan eset, amelyre egyetlen nap alatt ne született volna megoldás.

– A totális államosítás mintha nem szerepelt volna a KDNP tervei között. A Fidesz erőteljesebb állami szerepvállalást tervezett, de ilyen tarolásra senki sem számított. Úgyhogy meg vagyunk lepve. Minek köszönhetjük a szerencsét?

– Induljunk ki abból, hogy semmit sem taroltunk le. Államosításra utoljára a kommunista diktatúrában került sor. A köznevelési rendszer megújítása az akkori történésekhez semmiképp sem hasonlítható. Az intézmények tulajdonjoga megmaradt, a feladat- és felelősségi körök változtak. A célok pedig szerepeltek a programunkban. A részletes szabályok még nem.

– Mit is írtak konkrétan?

– A Fidesz–KDNP az Iskola – erkölcs – tudás című programjában igazságosabb, egységesebb, színvonalasabb, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást, a gyerekek nevelését és a pedagógusok érdekeit jobban szolgáló iskolarendszert ígértünk.

– Mondják: az új rendszer bevezetéséhez 170 milliárd hiányzik.

– Ki állított ilyet?

– Pokorni Zoltán látja így, amint a sajtóban is megjelent.

– A költségvetés felelőse a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ott felkészült szakemberek dolgoznak, akikre nem jellemző, hogy ekkorát tévednének. Ha mégis hiány állna elő, az állam garantálja a fedezet előteremtését.

– Amióta ’85-ben elkezdődött a Kádár–Ilku-féle elaggott oktatási rendszer lebontása, minden kormányzat óvatos volt, akceptálta elődjének lépéseit. Amit ma látunk, száznyolcvan fokos fordulat. Szinte mindenben visszahozzuk a kora kádári struktúra elemeit. Mi lenne ebben keresztény-konzervatív?

– Alapvetően téved. A jelenlegi változások a magyar oktatás legjobb hagyományaihoz nyúlnak vissza, nem a kora kádári állami oktatásszerkezetben gyökereznek. Ha vannak hasonlóságok, az abból adódik, hogy még a Kádár-rendszerben is bölcsebben bántak a terület irányítói a felhalmozott értékekkel, mint a liberális oktatáspolitikusok. Mi igyekeztünk mindent megőrizni, ami valaha jól működött. A változtatás, amiben ön „ideológiát” szeretne látni és láttatni, szakmai jellegű.

– Így aztán létrejött Közép-Európa legnagyobb munkahadserege, több ezer bázison, százhúszezer regrutával, KIK-es főtisztek vezénylete alatt.

– Ha a militáns kifejezéseket „szervezetre” és „szakemberekre” módosítjuk, még egyet is érthetek.

– Hogy fogja ezt a birodalmat a Szalay utcából kormányozni?

– Naiv kérdés. A Klebelsberg Intézet százkilencvennyolc tankerületi igazgatósága az iskolák közvetlen közelében dolgozik.

– Akkor lesz itt rend.

– A kérdés úgy is feltehető, hogy vajon az-e a jó, ha az iskolarendszer egységes irányítás mellett jelentős szabadsággal működik, vagy az, ha háromezer önkormányzat a legkülönbözőbb színvonalon dönt a fontos szakmai kérdésekről. Mi az előzőre mondunk igent. Mert az eddigi modell eredményei magukért beszélnek: a diákok ötöde funkcionális analfabétaként hagyja el az iskolát, egész Európában Magyarországon függ leginkább egy gyermek jövője attól, hogy hová született. Minimálisra akarjuk csökkenteni ezeket a különbségeket.

– Attól nem tart, hogy ez az új, „egyenesre nyírott” rendszer lefelé nivellál majd?

– A rendszer a helyi tantervek szerepének megtartásával, a módszertani szabadság változatlan biztosításával, a különböző iskolatípusok megőrzésével éppolyan sokszínű marad, mint amilyen most.

– A decemberi fagyok és balhék idején még az ön nevét skandálta a diáksereg, az új évben viszont színre lépett Balog miniszter úr, és Hoffmann Rózsa eltűnt a történetből. Önt „levették” a felsőoktatással kapcsolatos kényes ügyekről?

– Nem tűntem el a történetből, ott vagyok minden felsőoktatási döntésnél. A kormány most az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki az egyeztetések vezetésére, s így természetes, hogy a tárgyalások alakulásáról is ő tájékoztatta a közvéleményt. Tény, hogy a köznevelés ügyei most hangsúlyosabban jelennek meg a munkámban. Logikusan következik ez abból, hogy a felsőoktatás színvonalának emelése elképzelhetetlen gyengén teljesítő közoktatással.

– Minek tulajdonítja a sajátos helyzetet, hogy egy oktatási államtitkár legalább olyan centrális alakja egy kormányzatnak, mint normális időkben egy népszerűtlen pénzügyminiszter? Sokan fel sem tudnák idézni a földművelésügyi vagy a hadügyi tárca vezetőjének nevét, de Hoffmann Rózsa arca mindenkinek beugrik.

– Erre akár büszke is lehetek, nem gondolja? Az oktatási rendszerek megújításán dolgozunk, ez az egyik legfontosabb ügy, és persze érdeksérelemmel jár. A viták hevessége nem lep meg, legfeljebb a stílus és a hangnem üt meg néha. Az emberek pontosan tudják, hogy a korábbi rendszer nem tartható fenn, de ha tettekre kerül sor, sokan elbizonytalanodnak.

– Ezen a bizonytalanságon vezeti át őket államtitkár asszony?

– Feladatomnak tartom a korrekt tájékoztatást, vagy ha önnek jobban tetszik, a bizonytalanságon való átvezetést. De ne legyünk képmutatóak: az oktatás legalább annyira politika, mint szakma. A kezdődő választási kampányban az iskolák világát sem kímélik ellenfeleink. Nemtelen eszközökkel, hazugságokkal igyekeznek megkérdőjelezni kormányunk sikereit.

– Mi mindent vetettek be?

– Például az MSZP, miközben egy percig sem titkolja, hogy ha hatalomra kerülne, tandíjat vezetne be, plakátjain mégis azt a hazugságot terjeszti, hogy Magyarországon tandíjrendszer van. De azt sem sorolom a nemes küzdelem eszköztárába, hogy a második világháború zsidó áldozatainak emlékművétől néhány méterre – egyértelműen személyemre utalva – rózsaszirmokat szórnak a Dunába.

– Azért legyünk őszinték, ön is gyakran szolgáltat muníciót a sajtónak. Máig közszájon forognak a Hoffmann Rózsa „best off”-ok. A krétaügy, az angol kontra német, a latin, az iskolaköpeny-mánia. Olyanok ezek, mint Matolcsy miniszter piros pöttyei.

– A „best off” Hoffmann-mondatok egyetlen szépséghibája, hogy nem igazak. A 2002 óta ismert módszert követve egy-egy elhangzott vagy leírt szót csomagoltak piszkos papírba a kommunikáció boszorkánykonyhájának mesterei. Megjegyzem, nem tudom, mi a baj a német, a latin nyelvvel vagy az iskolaköpennyel. Egyik sem kötelező.

– A központból vezényelt állami oktatás sorsa, ha jól sejtem, attól függ majd, miként végződnek a választások.

– Bizonyos értelemben mindig is központból vezényelték az oktatást. Ezt nevezzük oktatáspolitikának, majd kétszázötven éve működik Magyarországon is. Egyetlen kormányzati ciklus valóban kevés ahhoz, hogy ezt a munkát befejezzük. A következő ciklusban már az eredmények győzhetik meg a választókat utunk helyességéről.

– Újra átvenné velünk a leckét? Egyáltalán: az államosított oktatás terve Orbán Viktor fixa ideája volt, vagy ön győzte meg a főnökét?

– Azokat a különbségeket, amelyek az elmúlt húsz év alatt kialakultak, a korábbi fenntartói rendszer nem kezelte. Az oktatás minőségéért, az egyenlő hozzáférés biztosításáért az állam felelősséggel tartozik. Ebben miniszterelnök úrral maradéktalanul egyetértünk. A liberális politika az oktatásban is megbukott.

Mit gondolnak róla az egyetemisták?
A Delmagyar.hu engedélyével.