Három cégen már biztosan segít a kormány a válság miatt, Matolcsy György fiáé az egyik, közel 300 milliót kap

2020. május 21., 20:02

Szerző:

Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata, mondta a külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján. Három vállalat vehette át a dokumentumot,

köztük a Matolcsy György fiának érdekeltségében lévő Balaton Bútor Kft. is

- számol be róla a 444.hu.

Szijjártó Péter szerint a járvány okozta visszaesésből előny is származhat, ha a magyar cégek felkészülési lehetőségnek tekintik a válságot, és fejlesztésekre fordítják a visszaesés miatt felszabaduló idejüket.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

"A kormány ehhez azzal járul hozzá, hogy az uniós korlátozások feloldását kihasználva jelentősen emeli a beruházások támogatási arányát. Ha a magyar cégek megragadják a rendkívüli lehetőséget, az átalakuló versenyhelyzet nyerteseivé válhatnak," tette hozzá a miniszter.

A Balaton Bútor közel 574 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatást kapott.

A pénzt nemcsak az ügyvezető igazgató, hanem a térség fideszes országgyűlési képviselője is megköszönte. Óvádi Péter külön méltatta, hogy a kormány gyorsan döntött a támogatásról.

Matolcsy Ádám a Glamorous nevű cégén keresztül még 2015-ben szerzett tulajdonrészt a Balaton Bútorban. A bevásárlást segítette a Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonában álló Növekedési Hitelbank hitele.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.