Koronavírus: vizsgálják az Olaszországból hazatért magyar diákokat
Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1-en.
Mint elmondta,
a diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.
Hangsúlyozta, nem azt kell nézni, hogy honnan érkeztek, hanem, hogy voltak-e veszélynek kitéve; a diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez – 13 kilométerre –, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

„Folyamatosan ellenőrizzük őket, egészségügyi felügyelet alatt állnak, reméljük, nem lesz semmi baj”
- mondta. Hozzáfűzte: az ilyen járványokat csak drasztikus intézkedésekkel lehet megfékezni vagy lassítani, így valószínű az is, hogy további hasonló intézkedések lesznek Olaszországban.
Szólt arról is, hogy az a három magyar, akik – egy óceánjáró hajóról hazaérkezve – korábban kerültek karanténba, továbbra is jó állapotban vannak. A vizsgálatok alapján nincs nyoma annak, hogy bármely vírusfertőzéstől szenvednének. Nekik péntekig, illetve szombatig kell a kórházban maradniuk.