A majomhimlő nem az új Covid a szakember szerint

A múlt héten Svédországban igazolták a majomhimlő új változatának, a Klade Ibnek a megjelenését. Ez a mutáció könnyebben terjed és súlyos megbetegedéshez vezet, a szakértő szerint azonban nem kell új világjárvánnyal szembenéznünk. 

2024. augusztus 23., 12:37

Szerző:

A majomhimlő (mpox) „nem az új Covid, mert a hatóságok egyértelműen tudják, hogyan kell megfékezni a terjedését” – idézte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezető szakértőjét a BBC. A hvg.hu által szemlézett cikk szerint a vírus új változata miatti erős aggodalom és a globális riasztás ellenére Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy közösen meg tudjuk – és meg is kell – küzdenünk az mpox ellen.

A majomhimlő új variánsa könnyebben terjed

Az Egészségügyi Világszervezet a legmagasabb riasztási fokozatot hirdette ki az afrikai mpox néven ismert betegség és annak új vírusváltozata, a Klade Ib miatt, mivel az könnyebben terjed, súlyosabb megbetegedést okozhat, amit az elmúlt hetek esetszámai is alátámasztanak. Az Afrikában egyre növekvős járvány és a vírus európai megjelenése megfontolt lépéseket követelt.

A mostani határozott fellépés – beleértve annak biztosítását, hogy a vakcinák eljussanak a leginkább rászoruló területekre – megállíthatja a terjedés újabb hullámát. 

A vírus terjedhet a fertőzött személy bőrkiütéseivel, hólyagjaival való érintkezés révén. Ez a leggyakoribb módja a fertőződésnek, de a megbetegedés a fertőzött személy testváladékaival, például vérrel, nyállal vagy vizelettel való érintkezés révén is terjed. Olyan tárgyak vagy anyagok, mint az ágynemű, a ruházat, a törölközők, vagy az orvosi eszközök, amelyek a fertőzött személy testváladékával érintkeztek, szintén terjeszthetik a vírust. Bár a majomhimlő légúti váladékkal való terjedése lehetséges, ehhez általában hosszabb ideig tartó, szoros kontaktus szükséges, például egy háztartásban vagy egészségügyi intézményben. A vírus nem terjed olyan könnyen a levegőben, mint például a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2.

A szakértő szerint kontroll alatt van a majomhimlő

Kluge szerint az általános lakosságot érintő kockázat alacsony, így állítható, hogy ez nem egy újabb Covid–19. „Két évvel ezelőtt sikerült a majomhimlőt Európában ellenőrzés alatt tartani”, miközben 2022-ben az mpox megmutatta nekünk, hogy gyorsan terjedhet az egész világon.

Kluge hozzátette, hogy jelenleg havonta körülbelül 100 új Klade II-es esetet jelentenek az európai régióban.

Az afrikai érintett területekre utazóknak azt tanácsolták, hogy fontolják meg a védőoltást. Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője elmondta, hogy a WHO nem ajánlja a maszkok használatát, emellett nem javasolják a tömeges oltásokat sem. „Azt javasoljuk, hogy a vakcinákat a járványok kitörése esetén alkalmazzák a leginkább veszélyeztetett csoportok esetében” – tette hozzá. Az Afrikai Betegség-ellenőrzési és -megelőzési Központok közölték, hogy „világos tervük” van 10 millió adag vakcina beszerzésére a kontinens számára. A KDK és Nigéria a jövő héttől kezdi meg az oltást.

A német kormány segít a védekezésben

A német kormány mobil laboratóriumot küld a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy segítsen a majomhimlővel fertőzöttek azonosításában és a betegség terjedésének megfékezésében – jelentette be szerdán a német Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium.

Az mpox-vírus tüneteinek hatékony felismerése érdekében Berlin szakemberképzést tervez Kongóban, illetve a megelőzési intézkedésekkel kapcsolatban a lakosság tájékoztatását is kilátásba helyezték. Hasonló intézkedéseket már szerveztek júniusban az ország keleti részén a minisztérium szerint.

Svenja Schulze gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter kijelentette, hogy a jelenleg 500 millió dollárral feltöltött nemzetközi veszélyhelyzeti alapot az mpox-vírus ellen kell felhasználni. Szerinte hosszú távon az egyetlen tisztességes válasz a járvány terjedésének megfékezésére az lenne, ha Afrikában állítanának elő vakcinákat.

„Ezt megelőzően a dán vakcinagyártó, a Bavarian Nordic átadja technológiáját az afrikai gyártóknak, hogy az oltóanyagot helyben lehessen előállítani a kínálat növelése és a költségek csökkentése érdekében” – mondta a WHO szóvivője.

Jean Kaseya, az afrikai járványügyi központ főigazgatója pedig egy sajtótájékoztatón arra kérte az országokat, hogy ne büntessék Afrikát beutazási tilalommal.

(Kiemelt képünk illusztráció. Majomhimlő vírus Fotó: Cynthia S. Goldsmith / Centers for Disease Control and Prevention / AFP)