Orbán Viktor közel ötvenmilliárd forintot csoportosított át egy tollvonással

Nagyjából ötmilliárdot sportra, és kicsit több egymilliárd forintot az Országos Kórházi Főigazgatóságnak csoportosított át a miniszterelnök a tegnap este. Ezek nem is a legnagyobb tételek. 

2023. május 16., 13:29

Szerző:

A hétfő esti Magyar Közlönyben összesen 49 milliárd forintot mozgosítottak – számol be az mfor.hu. Kilencmilliárd forint vándorolt a megtakarítási alapból a Központi Maradványelszámolási Alapba, amelyből kicsivel több mint kilencmilliárd forintot utána ki is vont. Ebből több mint kétmilliárdot a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására, több mint kétmilliárdot a Miniszteri Kabinetirodához „kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása” céljából mozgosított Orbán Viktor

Ezen felül harmincegy milliárdot a Rezsivédelmi Alapból csoportosított át, ebből huszonkilenc a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz érkezett, a maradékon pedig a Honvédelmi Minisztérium, amely „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatainak” támogatására kapta az összeget és Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség osztozik.

További egymilliárd körüli összegek mentek a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, az Országos Kórházi Főigazgatóságnak és a Honvédelmi Minisztériumnak a kiemelt nemzetközi sportesemények támogatására. 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök informális találkozón vesz részt az európai szociális csúcstalálkozó keretében, a portói Palacio de Cristal-ban, 2021. május 8-án. (Fotó: Jose COELHO / POOL / AFP)