Bajba kerülhet Magyarország az oroszoktól való energetikai függés miatt

Meghiúsulhat Paks2, de a gázszállítás is veszélybe kerülhet, az emberek pedig heteken belül megérezhetik a következményeket.

2022. február 24., 20:02

Szerző:

Csütörtök hajnalban érkezett a hír, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezzel a háború hivatalosan is kezdetét vette, civilek tömegei próbálták meg elhagyni Kijevet, készpénzhez jutni, sőt exkluzív megszólalóink szerint sokan már Kárpátaljáról is Magyarországra menekülnének. Nem kérdés, hogy a szerencsétlen következmények első sorban az ukrán lakosságot sújtják, nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az orosz támadás jelentős gazdasági és geopolitikai változásokat idézhet elő az egész világon, amelyek már a magyar emberek életére is közvetlen hatással lehetnek.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a háború hírére nagy esések következte be a világ tőzsdéin, a forint pedig komoly gyengüléssel indított. Pogátsa Zoltán közgazdász szerint érdekes, hogy bár azóta a lengyel valuta, a zlotyi is megzuhant, elsőként a régióban csak a forint szakadt be ilyen erős mértékben. Szerinte ez jól mutatja, hogy „a befektetők azt gondolták, Magyarország kapcsolata Oroszországgal más minőségű, mint a régió többi országának”. Úgy látja, emiatt érinthet minket kifejezetten érzékenyen a konfliktus annak ellenére, hogy Lengyelország és Szlovákia is frontországnak számít. Mint mondta:

„Nem kizárt, hogy a forint akár tovább gyengül, amennyiben ez egy tartós háború – márpedig minden jel arra utal”.

A szakértő a háború rövid távú és középtávú hatásairól is beszélt, amelyek szerinte alapjaiban boríthatják fel a jelenlegi gazdasági, energetikai és geopolitikai berendezkedést. Az egyik legmeghatározóbb tényezőként a menekültek megindulását, illetve a gáz- és olajár további emelkedését említette. Hozzátette, a Paksi Atomerőmű ráadásul a hűtőelemeket és más technológiai eszközöket is Oroszországból importálja, így

Magyarország energetikailag teljes mértékben Oroszországra van utalva.

„Ez a helyzet jól mutatja, hogy nem lehet ennyire egyetlen országra, ráadásul egy ilyen problematikus országra támaszkodni” – magyarázta. Szerinte az egész Paks projekt megkérdőjeleződik ezzel, vagyis most sokkal kisebb esélyét látja annak, hogy orosz technológiával épülne meg Paks2.

Pogátsa Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország kormánya a fenntarthatósági átmenetet a gáz és a nukleáris energia segítségével szeretné megvalósítani, de sajnos mindkettő problematikussá válik ebben az instabil helyzetben. „A háború következtében valószínűleg erőre kap a decentralizált fenntartható energiaátmenet Magyarországon, vagyis az egész energiaátállás nagyon hirtelen más perspektívába kerül ” – fejtette ki utalva arra, hogy jelenleg sokkal erősebben szólhatnak az anti-nukleáris hangok az Európai Unión belül. Megjegyezte, ennek akár pozitív hozadékai is lehetnek hosszú távon. A szakember biztosnak tartja, hogy a hosszú távú orosz szerződéstől függetlenül

a magyarországi orosz gázszállítás is veszélybe kerülhet a háború következtében,

ezt az egészet pedig a magyar emberek akár nagyon rövid időn belül, hetek, vagy napok múlva is a saját bőrükön érzékelhetik. Pláne, hogy Vlagyimir Putyin továbbra is a gáz és az olaj árának felemelkedésével fenyeget.

A bankok közül a jelentős orosz, illetve ukrán érdekeltséggel rendelkező OTP részvényeinek árfolyama is hatalmasat zuhant a háború hírére. Arra voltunk kíváncsiak, ez milyen mértékben befolyásolhatja a magyar ügyfelek pénzügyeit. Erre a szakértő úgy fogalmazott, „a százezer euróig meghatározott európai befektetési biztosítás továbbra is működik, tehát az OTP betétszámlával rendelkezőknek nincs miért aggódnia, a befektető biztosítás megvédi őket”. Mint mondta, ebben az esetben a részvényesek aggódhatnak igazán. Mindezek ellenére Pogátsa Zoltán kiemelte, Oroszországgal valójában csak energetikailag állunk szoros kapcsolatban, így az energetikai ellátáson és az energiaárakon lesz érezhető leginkább a háború hatása.

(Kiemelt kép: A paksi atomerőmű 2018. június 22-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)