Novák Katalin szerint háborús bűncselekmény az ukrán városok orosz bombázása

A Bukaresti Kilencek közösen közzétett közleményben ítélték el az ukrán városok tömeges bombázását, az aláírók között Novák Katalin neve is szerepel. 

2022. október 11., 13:07

Szerző:

„Emlékeztetünk, hogy a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények soha nem évülnek el” – szögezi le közleményében a bolgár, a cseh, az észt, a lett, a litván, a lengyel, a román és a szlovák államfő, továbbá Novák Katalin köztársasági elnök, akik közös közleményéhez Észak-Macedónia és Montenegró elnöke és is csatlakozott.

„Országaink nevében követeljük, hogy Oroszország azonnal hagyja abba polgári célpontok támadását. Nem hagyunk fel az erőfeszítéssel, hogy bíróság elé állítsuk a mai bűncselekmények felelőseit”

– hangsúlyozzák az államfők. 

A Bukaresti Kilencek tagállamainak elnökei elfogadhatatlannak nevezik, hogy Oroszország képviselői atomfegyverek bevetésével fenyegetőznek. „Ezzel összefüggésben megerősítjük eltökéltségünket, hogy országainkat és szövetségeseinket megvédjük” – zárják közleményüket az államfők. 

Hétfő reggel Oroszország az ukrán hadsereg beszámolója szerint 75 rakétát lőtt ki Ukrajna városaira, melyek közül a légvédelemnek mintegy 40-et sikerült megsemmisíteni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapások elsődleges célpontja az ország energiainfrastruktúrája, másodlagos célja pedig emberéletek kioltása volt. A kedd reggeli összesítés szerint a támadásokban 19 ember halt meg.

(Kiemelt képünk: Bukarest, 2022. június 10. A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin magyar (b4), Egils Levits lett (b), Gitanas Nauseda litván (b2), Andrzej Duda lengyel (b3), Rumen Radev bolgár (b5, takarásban), Alar Karis észt (b6) és Klaus Iohannis román (b7) államfő a kelet- és közép-európai NATO-tagországok, a Bukaresti kilencek (B9) államfői csúcstalálkozóján a bukaresti államfői rezidencián, a Cotroceni-palotában 2022. június 10-én. MTI/Sándor-palota/Kékesi Donát)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.