Rettenetes adatokat közöltek: nagy veszélyben vannak a magyarok

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2024 júniusában összesen 6040 gyermek született, miközben 8863 ember halt meg. A magyarok demográfiai aktivitása tehát gyakorlatilag a földbe állt.

2024. július 26., 10:14

Szerző:

Úgy tűnik, szépen lassan elfogynak a magyarok. Az előzetes adatok szerint ugyanis 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent – közölte becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A közlemény szerint júniusban 6040 gyermek született, 17 százalékkal, 1217 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júniusában. Ebben a hónapban 8863 ember vesztette életét, 5,9 százalékkal, 560 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A természetes fogyás a 2023. júniusi 2166-tal szemben 2823 fő volt. 4946 pár kötött házasságot, ez 14 százalékkal, 789-cel kevesebb a 2023 júniusinál.

Január-júniusban 37 898 gyermek jött világra, 9,7 százalékkal, 4059-cel kevesebb a 2023 január-júniusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,3, míg május-júniusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A magyarok teljes termékenységi arányszámának egy nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,49 volt – tették hozzá. Mint írták, 62 190-en haltak meg, 4,2 százalékkal, 2724-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március-júniusban 7,0 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 24 292 fő volt, ami 5,8 százalékkal több a 2023. január-júniusi 22 957 fős értéknél.

Ebben az időszakban a magyarok házasságkötési kedvére nem lehetett panasz, miután 21 210 pár kötött házasságot, 1,5 százalékkal, 310-zel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9, júniusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A hivatal szerint ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-júniusában. A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,1 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 4,5 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.

A születések száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű, az országos átlagot meghaladó csökkenés Budapesten, Nyugat-Dunántúlon és Pest régióban történt.

A magyarok halálozásának száma az Észak-Alföldön kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó mérséklődés Pest régióban, Közép-Dunántúlon, a fővárosban és Dél-Alföldön következett be - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon, Pest régióban és Észak-Magyarországon mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó növekedés Nyugat-Dunántúlon, Budapesten és Észak-Alföldön történt.

A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A növekedés mértéke Pest régióban és Nyugat-Dunántúlon elmaradt az országos átlagtól, míg a többi régióban meghaladta azt.

2023 július és 2024 június között 81 166 gyermek született, 7253-mal, vagyis 8,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Mindeközben 125 452-en haltak meg, 6333-mal, azaz 4,8 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Ebben az időszakban 50 449 pár kötött házasságot, 4743-mal, 8,6 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)