Kemény üzenetet küldött a kormánynak az Orvosi Kamara

A Magyar Orvosi Kamara szerint az egészségügy átalakításával kapcsolatos törvénytervezet több ponton is szembe megy azzal, amire az egészségügyi rendszernek szüksége lenne, és csak tovább fokozza az eddigi bizonytalanságot.

2022. november 15., 13:37

Szerző:

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége úgy döntött, hogy „nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését, annak egyes, az ellátásbiztonságot és az orvoskollégák közellátásban maradását veszélyeztető rendelkezései miatt” – idézi a Kamara közleményét a Blikk

A Kamara a magyar orvostársadalom széles körének bevonásával a vélemények összegzése után döntött így. Szerintük elkerülhetetlen az ellátórendszer korszerűsítése, a működésben azonban a túlzott központosítás elveszi a helyi, kreatív megoldások erejét, a hosszú döntési láncok működési zavarokhoz és pazarlásokhoz vezethetnek.

A MOK szerint a háziorvosi rendszer átalakítását a magas korátlagú kollégák szempontjainak figyelembevételével lehet megkezdeni, és „a folyamat nem járhat a szerzett vagyoni jogok sérelmével.” A magasan, a magánszektorban és külföldön is képzett szakemberek számára olyan feltételeket kell nyújtani, mely stabilan is versenyképes, más munkakörökben is elérhető terheléssel; biztosítani kell például az éjszakai és hétvégi pihenést és a home office lehetőségét. A fizetésnek pedig követnie kell a 21,1 százalékos inflációt is. 

(Kiemelt képünk: Budapest, 2022. november 11. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nyilatkozik a sajtónak a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztató után 2022. november 11-én. MTI/Lakatos Péter)

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.