Magyar nyelvű alkotmányt szeretne a köztársasági elnök

Nem kényszer, hanem közösségi elvárás, hogy új alkotmánya legyen az országnak - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Veszprémben, újságíróknak.

2011. február 27., 12:12

Schmitt szerint az új alkotmánykoncepció kapcsán a vita elsősorban arról folyik, hogy van-e alkotmányozási kényszer. Véleménye szerint nem kényszer, hanem közösségi elvárás, hogy új alkotmánya legyen az országnak. Kiemelte: Magyarország az egyetlen ország a rendszerváltó államok közül, mely még egy régi, 1949-es alkotmánnyal rendelkezik - írta a

nyest.hu.

A köztársasági elnök elmondta, hogy már minden parlamenti párttal egyeztetett az alkotmányozás folyamatáról, és mindegyik párt vezetőjét arra kérte, ne maradjanak ki abból. Ismét hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a Szent Koronára, a keresztény gyökerekre való utalás, a tanulás, az egészséges életmód, valamint a családok védelme megjelenne az új alkotmányban. A

magyar nyelv hű őrzőjeazt is hozzátette: azt szeretné, ha maga az új alkotmány „magyar nyelven szólna”, így – mint fogalmazott – a preambulum szó helyett az előszó megfogalmazás szerepelhetne benne.