Magyar közpénzmilliókkal tömték ki az Orbán-kormányhoz közeli horvátországi párt vezetőinek a zsebét

2018. március 17., 08:41

Szerző:

Horvát gazdák fejenként tizenötezer eurós (majdnem öt-öt millió forintos) támogatása mellett az Orbán-kormánnyal szimpatizáló Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) vezetősége, illetve a hozzátartozóik zsebét is kitömte a magyarországi Economica Hungarica Alapítvány – derítette ki a Célpont. Az alapítvány ötszázmillió forintot kapott az Orbán-kormánytól határmenti területeken élő gazdák mezőgazdasági tevékenységének támogatására, amihez képest vissza nem térítendő támogatásként csaknem ötmillió forintot nyert például Pálinkás Krisztián, a HMDK alelnöke, valamint Prosszer Horvatin Szanella, a szervezet titkára is.

A HMDK ünnepi megemlékezése március 14-én Zágrábban
Fotó: HMDK/Facebook

A HMDK vezetősége gyakorlatilag  saját magát lepte meg a pénzt, hiszen az Orbán-kormány alapítványának –  amelyet formálisan a zűrös ügyeiről hírhedt Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik cége hozta létre – a HMDK segített a pályázat előkészítésében és lebonyolításában Hozzávetőlegesen 15 olyan személy nyert, aki jó viszonyt ápolt a párt elnökével, Jankovics Róberttel. A Hír TV tényfeltáró műsora beszélt olyan magyar pályázóval, akinek a HMDK-nál feketén-fehéren  megmondták, hogy nem fog kapni a támogatásból.

A műsornak nyilatkozó horvátországi magyar politikusok szerint az Orbán-kormány és a HMDK a horvát gazdák voksait  hálálta meg a fejenként ötmilliós támogatással. 2016-ban a legutóbbi horvátországi parlamenti választások előtt több száz embert magyarosítottak átmenetileg, hogy szavazhassanak a nemzetiségi listára. Így sikerült elérni, hogy a Fidesszel szövetséges horvát pártot támogató HMDK képviselőjeként Jankovics Róbert bekerüljön a horvát parlamentbe. A Célpont  talált olyan horvátokat is, akik 2-300 kunát, mintegy tízezer forintot kaptak azért, hogy magyarosították magukat és magyarként szavaztak a horvát választásokon.