Magányerő – A momentumosok még őrzik a szüzességük nimbuszát

A nyilvánosság által januárban meg­­ismert – akkorra már másfél éve lé­­tező – Momentum pályája ra­­ké­­­­ta­­se­­bességgel indult be sikeres No­­limpia-kampánnyal. Soha olyan médiaérdeklődés nem övezte egyetlen párt országjárását sem, mint az övéket, nagy tömeg figyelte a beszédeket a Momentum május 1-jei rendezvényén a Hősök terén. A szimpatizánsokat, akiket kétoldali elégedetlenség gyötör, mert elegük van a Fidesz-rendszerből, de úgyszintén az ellenzék apraja-nagyjából, talán nem is lepte meg ezek után, hogy a Republikon júliusi felmérése szerint a Momentumot az összes budapesti választópolgár öt százaléka támogatja, a pártot választani tudók körében pedig kilenc százalékon áll. Ezzel a Fidesz, az MSZP és a Jobbik után következik, holtversenyben a DK-val, megelőzve az LMP-t és az egykori összefogás-ellenzék többi pártját.

Az országos felmérésekben nem mutatkozik meredek emelkedés: a Momentumot a teljes népességben két százalék körül mérik a kutatók, régebb óta létező pártokat megelőzve. Ez a támogatottság elrugaszkodási pontot jelenthet a parlamenti küszöb megugrására. Másra egyelőre nem, de a Momentum vezetői sokat várnak az újabb országjárástól, a szervezetépítéstől – „napról napra erősödünk”, nyilatkozta Hajnal Miklós szóvivő –, az október 15-re ígért programhirdetéstől, valamint, nem mellesleg, a demokrata ellenzék önfelszámoló szappanoperájától.

A Republikon-felmérés szerint a Momentum támogatóinak „56 százaléka a 18 és 39 év közötti korosztályhoz tartozik”, ami alátámasztani látszik a párt egyik fő tételét, a politikai generációváltás ígéretét. A Momentum szerint ez nem azonos a puszta életkori lehatárolással. Pottyondy Edina elnökségi tag arról beszélt a Mozgó Világ májusi számában – Kuncze Gáborral, Lendvai Ildikóval és Misetics Bálinttal vitatkozva –, hogy a Momentum célja ugyan a jelenlegi politikai generációk elmozdítása, mert „a mamutok ott csücsülnek mindenütt”, ám pártja mégsem generációs szerveződés, kifejezetten törekszik arra, hogy ne is legyen az. Pusztán arról van szó, hogy az egyetemisták kezdeményezése „a saját maga közegében kezdett kibontakozni, és lehet, hogy ez akarva-akaratlanul ad neki némi generációs jelleget”. Megjegyezhetjük, egyik legtekintélyesebb támogatójuk, Bojár Gábor a Momentumhoz írt, a Hvg.?hu-n megjelent nyílt levélben a momentumosok fiatalságával indokolta, miért nem tűnnek egyelőre kormányképes erőnek, ami mégiscsak azt a benyomást kelti: az egyik fő érv a szervezet mellett a résztvevők életkora.

Hogy ez jó vagy rossz vagy éppen mellékes, azt a Mozgó Világ-beszélgetésben Misetics Bálint vetette fel: „Generációról beszélsz, de közben azokra gondolsz, akik inkább Budapesten és a nagyobb városokban élnek, a felső középosztályhoz tartozó fiatalok szűkebb, privilegizált rétegére.” Habár nem áll rendelkezésünkre a Momentum támogatóit vagy tagságát jellemző szo­­cio­­ló­­giai elemzés, abból, hogy a Republikon-felmérés szerint Budapesten az ellenzék támogatóinak átlagéletkora jelentősen alacsonyabb, mint országosan, továbbá hogy a fővárosban a magasabb iskolai végzettségűek körében népszerűbb a baloldali-liberális ellenzék, valamint hogy a Momentum Budapesten a legerősebb, arra következtethetünk, hogy a támogatók területi eloszlásának és osztálytagolódásának kérdése felvethető. Ez kinek-kinek a meggyőződése szerint jó vagy rossz, ám a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciók figyelembevétele bizonyosan árnyalja azt az állítást, hogy itt a régi és új politikai nemzedékek néznek egymással farkasszemet.

FOTÓ: MERÉSZ MÁRTON

A momentumosok következetesen elutasítják a bal-jobb és a konzervatív-liberális felosztást, megbélyegzésnek tekintik, ha bárki e kategóriákat alkalmazza rájuk. Azt is többször deklarálták, hogy nem hajlandók folyton fekete-fehér ellentétpárokban gondolkodni. Valójában azonban az elmúlt huszonhét év szereplői és az új politikai generáció szembeállítása ugyanilyen ellentétpár. Csak éppen a Momentum máshol, más logika mentén húzza meg a határvonalat.

Ezzel pedig máris a lényegnél vagyunk: a jelen állapotok kritikusai közül sokan – bár egyáltalán nem mindenki – elfogadják, hogy a 2010-es fordulat előzményei, a 2010 előtti hibák elemzése nélkül a mai viszonyokat sem megérteni, sem megváltoztatni nem lehet. Az azonban a kiút szempontjából sem mindegy, hogy min alapszik a kritika, és ez értékrendbeli kérdés. A Momentum következetesen elutasítja az ideológiákat, holott, ahogy Misetics Bálint mondja: az ideológia értékek rendszere. Igaz, Pottyondy Edina azt is hozzáteszi a Mozgó Világban, hogy az ideológiamentesség 2017 Magyarországára vonatkozik: „Amit ma Magyarországon liberalizmusnak, jobboldalnak meg baloldalnak hívunk, az egyrészt nem liberalizmus, nem jobboldaliság meg baloldaliság.” Ám ha ez a kiindulópont, akkor sem magától értetődő, mi következik belőle: a probléma megkerülése, egy új szintézis vagy esetleg a meghaladni próbált viták meg nem értése miatt a belecsúszás az eddigi rossz körökbe, minden fogadkozás ellenére. Bojár Gábor javaslata az új szintézis, sőt szerinte ez tulajdonképpen már létre is jött: „mindhárom értékrend elemeit magatokénak valljátok, azok vadhajtásai nélkül” – írta a „momentumos lányokat és fiúkat” megszólító cikkében. Bojár szerint nem kell választani a konzervatív, liberális és szociáldemokrata irányzatok közül, szerinte működőképes az, hogy „a látszólag szemben álló értékeket együtt vallja a Momentum”. Megint csak Miseticset idézve, az „ideológiamentesség is alapvetően egy ideológia”, olyan technokrata megközelítés, ami „valamiféle jobboldali liberális irányba húz”. Az ideológiák kitartó létezése, mozgósító erejük puszta ténye is jelzi, valami oka csak lehet bámulatos alkalmazkodóképességgel vegyes állóképességüknek. A szakpolitikák szakirodalma és gyakorlata szintén bőven tárgyal olyan eseteket, amelyekből kiderül: a legritkább esetben létezik egyedül helyes „szakértői” megoldás, vannak ellenben eltérő célok, értékek, és hozzájuk rendelhetők az eszközök.

Nagyrészt erről szólt a Momentum nagy visszhangot kiváltó Pride-felhívása nyomán kibontakozó vita is. A Kettős Mérce vitacikke szerint ugyanis a melegjogokról szóló társadalmi vita nem vívható meg azzal, hogy a kor szavát – „mert 2017 van” – és a nyugati normákat emlegetjük. Az egyetlen lehetséges álláspont felmutatásának szándéka, érveltek a szerzői nevet használó kritikusok, még ronthat is a helyzeten, hiszen ez az egyet nem értők elmaradottságát és korlátoltságát sugallja, akiket ezen a módon aligha lehet bármiről meggyőzni. Hozzátehetjük, a magyar fiatalok nagyarányú Jobbik-szimpátiá­­ja meg az elmúlt évtizedben lezajlott jobboldali attitűdátrendeződés tényleg nem látszik igazolni, hogy a folyamatok maguktól értetődően a jogegyenlőség konszenzusa felé tartanának.

Közelebb állhat a realitásokhoz, ha nem az ideológiák meghaladásáról, hanem újrahangolásáról, újramixeléséről beszélünk, vélhetően ez volna a Momentum távlati célja. A Momentum blogján megjelent elemzés szerint Emmanuel Macron győzelmének pontosan az a tanulsága, hogy az ő mozgalma hamis dilemmákat, „félrevezető ideológiai lövészárkokat” halad meg, dogmákat utasít el, közben mégis rendelkezik koherens értékvilággal: „Macron gazdaságpolitikája – bár élesben még nem bizonyított (a jelenlegi francia köztársasági elnök két éven át, tavaly augusztusig, gazdasági miniszter volt – A szerk.) – esélyteremtő és piacpárti elemeket igyekszik ötvözni, az ideológiai vonalon rögzült pozíciók ellenében egy jó adag pragmatizmussal.” Vitatkozni talán leginkább arról lehetne, hogy ez miben különbözik az ezredforduló szociáldemokrata harmadik útjától, ami akkor óriási sikereket aratott, de a brit, a francia, a spanyol, a portugál, a görög és nagyrészt a német baloldal is maga mögött próbálja hagyni még az emlékét is.

Ahogyan az lenni szokott, könnyebb meghatározni, mi ellen lép fel a Momentum. A Fidesz-rendszer, a tehetetlen és a NER-rel sok szálon összefonódott, egyes elemeiben a múlt hibáiért felelős ellenzék, a propagandamédia és a korrupció mind olyan dolgok, amelyekkel a momentumosok szemben állnak. A huszonhét év bírálata, „a rendszerváltás befejezésének” igénye, valamint a teljes politikai elit elutasítása stratégiai alapvetésként is funkcionálnak: „a kormányváltás ellenzékváltással kezdődik”. Ebből adódóan a Momentum nem osztozik az LMP, a PM és az Együtt lelkesedésében az új pólus iránt. Fekete-Győr András elnök azt mondja: sokan keresik meg őket, de ők nem keresnek meg másokat, zajlik a kapcsolatfelvétel más ellenzéki pártokkal, de nincs egyeztetés választási együttműködésről.

A sokszor elhangzó bűvös formula az „ügyek mentén” történő együttműködés, ám még ez sem általános szabály, például Vágó Gábor népszavazási kezdeményezését, amely az állami cégek vezetőinek jövedelemkorlátozását célozta volna, a Momentum nem támogatja. Indoklásuk szerint a szóban forgó posztokon a pártkáderektől kell megszabadulni – közleményük szerint „a Momentum-kormány páros lábbal fogja kirúgni a politikai kinevezetteket” –, utána viszont a szakembereket a munkájuk értéke és a gazdasági lehetőségek függvényében kell díjazni. Ez indokolható álláspont, másfelől viszont a Nolimpia-kampány svungja sem abból adódott, hogy egy konkrét kormányzati tervet próbáltak meghiú­­sítani, hanem abból, hogy a kezdeményezők, a csatlakozók és az aláírók önmagán túlmutató ügynek, elégedetlenségük kifejezésére alkalmasnak tekintették a presztízsberuházás elleni lázadást. A Momentum a Vágó Gábor-féle népszavazási kezdeményezést mégis szakpolitikai érveléssel utasítja el, amivel a hamarosan kezdődő aláírásgyűjtés politikai jelentőségét is leértékeli.

A Momentumnak nincs nagy véleménye a tüntetésekről sem – Pottyondy Edina megfogalmazása szerint „az utcai demonstrációk, a tüntetések olyan marha nagy eredményt nem értek el az elmúlt huszonhét évben” –, ezért a maga részéről a helyi közösségek építésére és a programalkotásra fókuszál. Október közepére, amikorra programjuk bemutatását ígérik, az is látszik majd, hogy a Momentum markánsan mást ígér, vagy „csak” másként tenné azt, amit a pártok eddig is mondtak. Az újdonság iránti várakozást indokolja például a Momentum álláspontja a határkerítés ügyében: Hajnal Miklós júliusi nyilatkozata szerint a kerítésre szükség van, Fekete-Győr András pedig még már­­cius­­ban azt mondta, a második határzár túlzás, pénzkidobás, a problémákat „egy határkerítés is meg tudja oldani”. Ezt múlt heti fesztiváljukon azzal árnyalták, hogy a kerítés „szükséges rossz”. A Momentum mindeközben adománygyűjtést kezdeményezett a menekültek és a határt védő katonák javára. A menekültekkel kapcsolatos emberséges bánásmód és a szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök munkakörülményeinek javítása olyan követelések, amelyeket a demokrata ellenzék már jó ideje képvisel, míg a Fidesz és a Jobbik a kerítésépítés kezdeményezői voltak.

A Momentum ma protestpárt. A középosztály, a fiatal technokrácia lázadása a leosztott szerepek, az élhetetlen ország ellen. Tiltakozás a kormány és az ellenzék, az általuk meghatározott múlt és jelen ellen. Ahogy Pottyondy Edina mondja, „egyszerűen mások az élményeik”, mint az előttük járóknak, s bár ambícióik túlmutatnak egy generációs párton, vezetőik, tagjaik, támogatóik többségükben egyaránt fiatalok. Ha tömegesen tudják felébreszteni a fiatal korosztályok politikai aktivitását, mérsékelt és demokratikus politikát kínálva nekik, az a hazai közélet nyeresége. A „szűz erő”, ahogyan Bojár Gábor nevezi, a legfőbb politikai tőkéjük, ez támasztja alá, hogy a politikai elitre már eddig is ráolvasott kritikák ezúttal hitelesen hangozzanak sokak számára. Ez egyúttal felmentést is ad – ma még – az alól, hogy markáns értékválasztáson alapuló állásfoglalásokat kelljen ten­­niük. A hazai politikai viták olyan mélyre süllyesztették a nívót, hogy már a kompetencia ígérete is reménytelinek tűnik.

Ám a helyzet ennél valamivel bonyolultabb. Az ideológiai, közpolitikai és szövetségkötési állásfoglalások tudatos elkerülése azt szolgálja, hogy az új párt szeplőtelensége ameddig csak lehet, fennmaradjon, és ez a minél szélesebb támogatói tábor felépítéséhez segítse a Momentumot. Távlatosan viszont valószínűleg tényleg aspirálnak egy Macron-féle új centrum létrehozására, ami leváltaná a ma létező pártrendszert.

Támogatottságuk már érzékelhető, hírnevük azonban egyelőre meghaladja erejüket. Az általuk birtokolt néhány százalék felelősséget ró rájuk a választási harcban, döntések elé állítva őket. Önmeghatározásukat a sikerrel kötötték össze, hiszen ha mindenkit bírálnak, ha a magányuk az erejük, akkor egymaguknak kell alkalmassá válniuk a változtatásra. Érzékelhető pragmatizmusuk nyitva hagyja a kérdést, hogy tényleges döntési helyzetben csatlakoznak-e bárkihez. Persze az sem mellékes, mi lesz a választás tétje 2018-ban: a győzelem valós esélyének megragadása, vagy a megkapaszkodás az újra tönkrevert ellenzéki mezőnyben? Ez pedig messze nem csak a Momentumon múlik.