Levágták egy macska lábait Cegléden, a feldühödött lakosság 500 ezer forintot gyűjtött a nyomravezetőnek

2020. június 5., 10:26

Szerző:

Döbbenetes állatkínzásról számolt be a 24.hu-nak Soltész Lászlóné, a ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány elnöke: egy helyi lakos értesítette őket arról, hogy bekúszott az udvarára egy macska, aminek le volt vágva a két hátsó és az egyik mellső lába is.

„Borzasztóan szenvedett, annyira rettenetes állapotban volt, hogy muszáj volt elaltatni. A gazdájának

ez már az ötödik macskája volt, amit elpusztítottak az állatkínzók.

 

Az állatmenhely ötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a brutális állatkínzót, de a ceglédiek hatalmas felháborodása miatt ez az összeg

pár óra alatt felkúszott félmillió forint fölé,

és folyamatosan érkeznek a felajánlások a menhelyhez azóta is – írja a lap.

Egy bő hete Érsekvadkerten kínoztak meg hasonló brutalitással egy szerencsétlen macskát:

Azelőtt egy héttel pedig Komlón:

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.