Bestiálisan megkínoztak egy macskát Érsekvadkerten, két gyerek talált rá egy fészerben a haldokló állatra

2020. május 27., 16:14

Szerző:

Egy kegyetlen érsekvadkerti állatkínzási ügyhöz riasztották vasárnap este a balassagyarmati helyszínelőket – erősítette meg az Index értesüléseit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az esetről beszámoló, azóta elérhetetlen Facebook-poszt szerint Érsekvadkerten a szelíd, ápolt, barátságos és ivartalanított 7 éves, Mirci nevű macsának múlt szombaton nyoma veszett. A gazdája másnap kora este arra lett figyelmes, hogy szomszédjának – akivel évek óta haragban volt  – a fészeréből halk, keserves nyávogás szűrődik ki.

A macskát állítólag ezután a gazda gyereke és unokája találta meg a fészerben.

Az állat akkor már a haláltusáját vívta: deréktől lefelé megbénult, szét volt kaszabolva, a farka levágva, a két hátsó lába szllánokra türve, a bőre részben lenyúzva, a hasfala szétnyílva.

Nem lehetett megmenteni, a borzalmas sérülései miatt végül elaltatták.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást.

A Best Solar a hazai napelemes piac egyik meghatározó szereplője. Az elmúlt tizenöt évben az elsők között telepítettek ipari méretű napelem parkokat, 2020-ban pedig Európa legnagyobb erőművének, az Audi Logisztikai Központján épülő napelemes rendszerének kivitelezői voltak, amely 12 megawattos méretével nemcsak a szakma csúcsát, de igazi kihívást is jelentett a Best Solar szakembereinek.