Lovas és filmes nemzet vagyunk: Újabb milliárdos látványberuházások
„Csak elsőre tűnik úgy, hogy viszi az adófizetők pénzét”- nyilatkozta L.Simon László a miniszterelökség parlamenti államtitkára az RTL Klubnak. A vár felújítását felügyelő politikus szerint a turistákat vonzó látványosság pénzt hoz majd.
A kormány az év utolsó napjaiban két, milliárdos látványberuházásról is döntött. Az ellenzék szerint inkább munkahelyteremtő projektek kellenének.
A Budai várban építendő lovardát és az ózdi ipari parkból kialakítandó filmstúdiót egyaránt turistalátványosságnak szánják. Az ellenzék szerint aggályos, hogy munkahelyteremtő projektek helyett alulfizetett közmunkásokat dolgoztató állami beruházásokba kezdenek.
Mint a
Magyar Narancs is megírta, kétmilliárd forintból tervezik újjáépíteni az egykori lovardát, bár egyelőre senki nem tudja milyen célt szolgál majd az épület. A lap szerint a lovarda a várnegyed 10 évre tervezett rekonstrukciós programja, a Lázár János felügyelte Nemzeti Hauszmann Terv részeként épül újjá. A kormany.hu oldalán talált információugyanakkor arra enged következtetni: az újab gigantikus projekt megálmodói talán turistákat lovagoltatnának majd a luxusköltségvetésből megépítendő istálló lovain:„A kormány fontolóra vette például, hogy a nyugati oldalon épülő, 300 férőhelyes mélygarázs fölé eredeti formájában visszaépíttesse a lovarda egykor ott állt, Hauszmann által tervezett épületét, hiszen a Várba élő turisztikai funkciók is kellenek.”
A kabinet 2014. július 10-i határozatában döntött a várnegyed 10 évre tervezett rekonstrukciós programjáról, a Nemzeti Hauszmann Tervről, amelynek felelőse Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter lett. Még a novemberben megalakult Hauszmann Bizottság első ülésén Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy a program teljes költségvetése a 200 milliárd forintot is elérheti.