Listázták az ELTE gólyáit
Az atv.hu szerint éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK).
A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük, vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a HÖK elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az
atv.hu birtokába jutott dokumentum 2009-es. Ez több mint 600 gólyatáborba jelentkezett diák adatait tartalmazza.A hallgatók neve, középiskolája, telefonszáma és pólómérete mellett a lista készítői jellemzést készítettek a gólyák világnézetéről, érdeklődési köréről, külleméről, pártszimpátiájáról. A táblázatban van két oszlop, ami csak kódokat tartalmaz arról, hogy a hallgató zsidó-e. A másik kódolt oszlop a pártszimpátiát tartalmazza: A=MSZP, B=LMP/SZDSZ, C= Fidesz, D=Jobbik. Az atv.hu szerint a bölcsész- és jogi karon domináns a Jobbik jelenléte és általában is kimondható, hogy az ELTE-s hallgatói önkormányzatok a politikai élet és az egyetemi karrier tekintetében is jó ugródeszkának bizonyultak a párt tagjainak. A dokumentumok azt látszanak igazolni, hogy az ELTE BTK HÖK tevékenysége összefügg a Jobbik pártépítésével. A portál szerint egyértelmű, hogy a HÖK-irodákat Jobbik-bázisként is használták a szórólapozáshoz és a Hazai Pálya című pártkiadvány terjesztéséhez.
„Az ELTE-n nem megengedett a pártpolitikai tevékenység, és ha ez bármelyik diákszervezet részéről bizonyíthatóan felmerül, akkor az egyetem vezetése eljárást indít az ügyben” – mondta az atv.hu-nak a közkapcsolati rektorhelyettes. Fábri György elismerte, az egyetem nem tudja szavatolni, hogy a hallgatói önkormányzat vezetői ne éljenek vissza a hallgatói adatokkal, és azokat ne használják fel pártcélokra. Ha azonban ez beigazolódna, az már rendőrségi ügy is.
A hallgatói ügyekért felelős rektori főbiztos a leghatározottabban visszautasította, hogy politikai tevékenység zajlana náluk, illetve, hogy a hallgatói önkormányzat és a Jobbik átfedést mutatna. A hallgatói önkormányzatok diszponálnak a tanulmányi és szociális ösztöndíjak kiutalása fölött, de ezt a gazdasági osztály és a számvevőszék is ellenőrzi, hangsúlyozta Seifert Tibor, aki kizárta, hogy a párthovatartozás is szerepet játszana a pénzek elosztásában.