Letartóztatták a két férfit, aki halálra verte a fiatal badacsonyi borászt

2018. szeptember 10., 16:21

Szerző:

Előzetes letartóztatásba helyezték a Veszprém Megyei Főügyészség indítványára azt a 29, illetve 34 éves férfit, akik 2018. szeptember 8-án a hajnali órákban Badacsonyban halálra vertek egy férfit.

168 Óra beszámolt róla, hogy egy fiatal társaság beszélgetett egy parkolóban, amikor egy autó be akart hajtani a behajtani tilos tábla ellenére, és éppen oda akart állni, ahol a társaság állt. Ebből konfliktus lett, az autóban ülő két férfi kiszállt, majd a társaság egyik tagját durván ütni kezdték. A szemtanúk szerint még akkor is rugdosták, amikor már a földön volt.

Fotó: police.hu

A fiatal férfi már a földön feküdt és nem mozdult, amikor a két támadó el akart hajtani, de a közben odaérő biztonságiak megpróbálták megállítani őket, egyikük az ablakon befújt paprikaspray-vel. Ezután az autóval egy oszlopnak is nekihajtottak, majd az árokban kötöttek ki. A rendőrök érkezéséig a biztonságiak tartották őket ott.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást, amelynek adatai alapján az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy ittas állapotban több alkalommal testszerte megütötték és megrúgták a sértett férfit, aki a földre kerülve eszméletét vesztette. Életét a helyszínre érkező orvosi segítség sem tudta megmenteni.