Így fordítják meg a fekete pénteket

Mit lehet mondani a túlfogyasztás ünnepnapján?

2021. november 26., 14:51

Szerző:

A hagyományosan az Egyesült Államokban a Hálaadás utáni első péntekre, azaz idén november 26-ára eső Black Friday évek óta Magyarországon is elérhető és számos vásárlót vonz kecsegtető akciókkal. Az Euronics boltlánc magyar vásárlók körében végzett kutatásából például az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele tervez valamit vásárolni idén a Black Friday során – írja a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

A hazai vásárlók 2016-ban adták meg magukat a Fekete pénteknek.

Ez volt az első olyan év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) az eladások tekintetében a november volt az év második legerősebb hónapja. Viszont a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat.

Idén az elmúlt évekhez képest teljesen új helyzet várhatja a vásárlókat a fizikai és az online boltokban.

Egyrészt az akciók egyre inkább az online térbe költöznek a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin által idézett szakértők szerint: a pandémia jelentősen felgyorsította az átállást. Szerintük annak ellenére, hogy idén többen lehetnek majd a fizikai boltokban mint 2020-ban, a pandémia előtti tömegjelenetek már nem valószínű, hogy valaha visszatérnek.

Hazánkban az első Ne Vásárolj Semmit! napi akciót az ETK (Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület) szervezte 22 évvel ezelőtt, majd a 2000-es évtized közepétől a TVE karolta fel az eseményt. Az utóbbi években a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és tagszervezetei is szerveztek akciónapokat ebből az alkalomból, tavaly pedig az e-Figyelő (Make ICT Fair) kampány keretében az Fenntarthatóság Felé Egyesület és az MTVSZ indított kampányt ezen a napon a tervezett elavulás ellen.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja. Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”, idén már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási, vagyis az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel. A Ne vásárolj semmit! nap kitűnő alkalom arra, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat átgondoljuk, és stratégiát váltsunk – foglal állást a TVE. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy elektronikai cikkeket forgalmazó áruház ügyfélszolgálatának munkatársa karácsonyi ajándékot vesz vissza az ünnepek utáni első nyitvatartáskor. Fotó: MTI | Kovács Tamás)