Lesz meglepetés

Az MSZP 36 éves miniszterelnök-jelöltje mindig jól tudta a leckét. 1997-ben kitüntetéssel végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok főszakirányán, 1999-ben summa cum laude minősítéssel tette le ugyanott a doktori szigorlatot. Felsőfokú angol és spanyol nyelvtudással rendelkezik. Az elkövetkező hetekben kell kiderülnie, hogy a választók nyelvét is felsőfokon beszéli-e. A listavezetőt BARÁT JÓZSEF kérdezte.

2010. február 22., 15:48

Vajon beárazta-e már a közvélemény a BKV-botrányt? A jelek szerint a kampányt végigkíséri majd, hogy a cég egyre újabb és újabb feljelentéseket küld a rendőrségre.

– Az embernek már-már olyan érzése van, hogy ez tudatos dramaturgia alapján történik így. Tévedés ne essék: tragédia, hogy egyáltalán létezhet ilyen ügy. Káros, rossz, romboló hatású, hogy a visszaélések sorozata megtörténhetett. Káros és rossz az MSZP-nek, káros és rossz az országnak. És persze mindenkinek, aki felelős beosztásban van, azt üzeni: az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, és ha valaki tilosba téved, azt utoléri és meg is bünteti. Ám sajnos úgy látszik, mintha a feljelentések, a híradások adagolása mögött politikai szándék is lenne. És nemcsak erről az egy konkrét ügyről van szó: szinte nincs olyan fideszes sajtótájékoztató, amely ne azzal zárulna, hogy valakit éppen följelentenek valahol. Mintha a párt megrendeléseket akarna megfogalmazni az igazságszolgáltatás számára. Ez viszont sérti a jogállam és a demokrácia elveit. Orbán Viktornak azt a mondatát, hogy a szocialistákat meg fogja tizedelni az elszámoltatás, nehéz úgy értelmezni, hogy nyugodt kormányzásra készül, és nem a bosszúvágy vezeti. Mintha a Fidesz politikája markánsan arra épülne, hogy majd revánsot vesz, és akit csak lehet, börtönbe küld. Ezzel próbálja takargatni a program hiányát, amint arról a Fidesz-elnök csupán általánosságokat tartalmazó évértékelésekor is meggyőződhettünk.

A beszéd utáni tévéinterjúkból egy és más azért kiderült.

– Tény, hogy a pártelnök azóta néhány konkrétumot elcsöpögtetett a médiában, ez azonban csak kármentés. Az volna a tisztességes, ha a Fidesz egyenesen megmondaná: miről mit gondol, mit tervez, hogyan próbálná irányítani az országot, ha lehetőséget kapna rá – nem pedig a mostani gyakorlat. Ha a szakpolitikusaik közül valaki véletlenül elejt egy-egy mondatot a párt igazi szándékairól, azt rögtön megbüntetik.

Téved-e, aki úgy gondolja, hogy önök elpocsékoltak majdnem egy hónapot? A kampány hivatalosan már január végén megkezdődött. Eddig azonban fél gőzzel korteskedtek, a hivatalos kampánynyitó is csak február 20-án lesz. Pedig elemzők szerint a rövid és lebutított kampány éppen a Fidesznek jó.

– Téved, aki azt hiszi, hogy vesztegettük az időt. Ilyen korán még sohasem kezdtük a munkát. Csak most jelöltbemutatókkal, ismertséget növelő akciókkal indultunk, a január pedig főként a program előkészítésével, egyeztetéssel telt. Egyedül a nyugdíj témája csúszott előre váratlanul, hiszen a róla kialakult polémia állásfoglalásra kényszerített bennünket. Világossá is vált, hogy ki mit akar.

Önök többször kifejtették: nem akarnak felelőtlenül ígérgetni. Azt azonban nem gondolhatják, hogy az ingadozókat meg lehet nyerni a megszorítások reklámjával.

– Szerintem őszinte beszéddel lehet megnyerni az embereket. Az elmúlt húsz évben a választó azt tapasztalhatta Magyarországon, hogy a politikai pártok a kampány idején ígéretlicitbe kergetik egymást, egymás fölé ígérnek, és azután jön a kijózanodás. Ugye emlékszünk, a Fidesznek volt olyan politikusa, aki azért nem lett pénzügyminiszter, mert elszólta magát: egy dolog a választási program, és másik a kormányprogram. Én viszont azt szeretném, ha ez a két dolog átfedné egymást. Legalábbis az MSZP politikájában. Tehát igenis el kell magyaráznunk, hogy a válságkezelés, a megszorítás miért volt szükséges. Hiszen látható eredményei vannak, a nemzetközi közösség elismeri Magyarország teljesítményét.

A hétvégi kampánynyitó beszédében nem is lesznek ígéretek?

– Dehogynem. De a választóknak tudniuk kell, hogy a vállalásaink éppen az ő erőfeszítéseik árán lettek finanszírozhatóak, reálisak. Egyébként a mi számunkra természetes, hogy egy program nem üzenhet csupán az általánosságok szintjén: konkrét pontokat is kell tartalmaznia. Amilyen például a nyugdíjkorrekciós program folytatása, a kegyeleti járandóság, a 65 évesnél idősebbek utazási kedvezményeinek megőrzése vagy a méltányossági nyugdíjkassza megduplázása évről évre.

Ugye nemcsak a nyugdíjról lesz szó már megint?

– A nyugdíjasok mellett számunkra nagyon fontosak a bérből és fizetésből élők. Evidens érdekünk a foglalkoztatás bővítése – ez például olyan téma, amelynek a nemzeti minimum részévé kellene válnia.

Talán az is. Ki vitatná: fontos, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jöjjön létre.

– Hát igen. Erre szoktam mondani, hogy válaszul ígérhetnék egymillió munkahelyet nyolc év, vagy egymillió-kétszázezret tíz év alatt. Én azonban a tartalmasabb megoldások híve vagyok, nem az olyanoké, amelyeket legelőször tíz év múlva lehet látni és számon kérni. El kell mondanunk például, hogy a foglalkoztatás miként függ a kis- és közepes vállalatok megmaradásától, fejlesztésétől, és ebben milyen feladata van az államnak. A kormányprogramunk szombattól már az interneten is olvasható lesz. Elmondjuk benne, hogy a gazdaságtól kezdve a társadalompolitikán, a kultúrán át egészen a külpolitikáig mit szeretnénk csinálni. Nagyon jó lenne, ha hasonló dokumentumot a Fidesz is letenne az asztalra, mert ez lehetőséget adna a választóknak arra, hogy túllépjenek az érzelmi politizáláson. Hogy összemérjék: ki mit gondol, mit ígér, s ütköztetni tudják a véleményeket. Szerintem ez a tisztességes eljárás.

Az MSZP az áramlatok, a platformok, a különféle csoportosulások pártja. Vannak itt öregek, fiatalok, még „Gyurcsány-árvák” is. Vajon most teljes szívvel együtt kampányol mindenki?

– Naponta tapasztalom, hogy a csapat összeállt. A programot, amelyet a kampánynyitón ismertetünk, többhetes egyeztetés előzte meg, míg sikerült közös nevezőre jutnunk. Biztos vagyok abban, hogy ezt a dokumentumot mindnyájan képviselni fogjuk.

De sikerül-e együtt tartani a csoportokat a választás után? Vannak, akik már arra spekulálnak, hogy széteshet az MSZP.

– Elemzők sokszor mondták már, hogy most aztán biztos szétesik a párt. Legutóbb az MSZP-frakcióról jósolták ezt, amikor a Bajnai-kormány felállt. Azt jövendölték, hogy a kemény megszorító intézkedéseket a frakció nem fogja egységesen megszavazni, ezért a kormány nem tudja majd végigcsinálni a programját. Ehhez képest a szocialista frakció ilyen egységesen, mint most, még nem szavazott meg költségvetést. Szerintem hasonló lesz a helyzet a választások után is. Már csak azért is, mert aki most szét akarná verni a Magyar Szocialista Pártot, az ország érdekét sértené. Ugyanis jelenleg az erős baloldal az egyetlen garancia arra, hogy a szélsőjobboldallal vagy egy populista, demagóg jobbközéppel szemben a demokrácia és a szabadság védelme érdekében fel lehessen lépni.

Sokan úgy vélik, hogy a szocialistáknak meg kell találniuk az együttműködés lehetőségét az MDF–SZDSZ-képződménnyel és az LMP-vel, mert csak együtt akadályozhatják meg a Fidesz kétharmados győzelmét.

– Úgy látom, hogy ezek a pártok már nem hoznak be friss szavazókat a Fidesz ellen, ugyanazon a szavazói bázison osztoznak. Az elmúlt napok, hetek közvélemény-kutatásai mutatják, hogy hárompárti parlament kezd kialakulni, az MSZP, a Fidesz és a Jobbik részvételével. Persze az országgyűlési választások első fordulója fontos cezúra lesz. Akkor majd meg kell néznünk, lehetséges-e számunkra bárkivel a választási együttműködés. Ám ha igaz marad, amit most látunk, akkor sajnos nem lesz partner. Azt pedig a szavazóknak kell mérlegelniük, hogy elvész-e a voksuk. Szerintem mindenkinek csak olyan pártot érdemes választania, amely garantálhatja, hogy a szavazata nem hull a semmibe. Természetesen nem vitatom, hogy nagyon sok tévedésünk, hibánk volt, és még a baloldali, a liberális értékrendet valló emberekben is sok a kiábrándultság, a frusztráció. El kell fogadnunk a kritikát. Ám azt még a csalódott szavazóknak is el kell dönteniük: akarják-e, hogy a demokratikus, felelős és a szélsőségeket határozottan visszautasító politikának megkerülhetetlen, erős képviselete legyen a következő parlamentben.

Fog Orbán Viktorral vitatkozni?

– Ha rajtam múlik, bizonyosan.

Persze. Csak fogas kérdés, hogy ez neki is érdekében áll-e.

– Jelenleg úgy vélem, hogy ez egyáltalán nem áll érdekében, hiszen a pártja programjáról nem mond szinte semmit, a kommunikációjuk voltaképpen nem is szól másról, mint általánosságokról és negatív kampányelemekről. De véleményem szerint a magyar emberek úgy gondolják: az ilyen vitáknak már kialakult a hagyománya. Ahogy figyelem a médiát, hallgatom az embereket a fórumokon, azt tapasztalom, elvárják a Fidesztől: igenis tessék kiállni! Ne csak saját közegükben legyenek bátrak, ahová csupán meghívóval lehet bemenni, hogy ott meg lehessen hallgatni a vezető kinyilatkoztatásait. Tessék vállalni a megmérettetést ott is, ahol visszaszólnak, visszakérdeznek, ellenérvelnek.

Mi van akkor, ha Orbán Viktor önnel nem vállalja a vitát, Bokros Lajos viszont szeretné, hogy megütközzenek? Kiáll vele?

– Nem.

Miért?

– Mert nem látom értelmét. Az emberek számára az a valós választás, hogy a fideszes ideológia vagy a szociáldemokrata értékrend mellett teszik-e le a voksot. Már látszik: az MDF nem szólhat majd bele az ország irányításába. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint sem kerül be a parlamentbe, hiszen erre jelenleg a Fidesznek, az MSZP-nek és a Jobbiknak van esélye.

Akkor vita Vona Gáborral?

– Szóba sem jöhet. Nem tartom demokratikus pártnak a Jobbikot, sőt, kimondottan káros a magyar társadalom szempontjából az az az ideológia, amelyet képvisel.

Minden idők legszennyesebb kampánya áll előttünk?

– Ha rajtunk múlik, akkor nem. A Fidesz állítólag még meg sem kezdte a kampányt, de az országban pár ezer helyen máris olyan szórólapokkal borította el a postaládákat, amelyekben egy mondat sincs arról, hogy mit szeretnének csinálni, csak arról van szavuk, hogy az MSZP milyen elvetemült, és mi mindent rontott el. A Fidesz már akkor is hazudik, amikor még csak a kampányról beszél. Be sem vallják, hogy már régen kampányolnak, csak éppen a negatív üzenetekkel kezdték. Azt a farizeus magatartást is megengedték maguknak: miközben a kormányt és politikusainkat gyalázzák, még sajtótájékoztatót is tartanak arról, hogy mi készülünk minden idők legmocskosabb kampányára. Ez beszédesen mutatja, milyen politikai stílusban hisz a Fidesz.

Számítsunk-e meglepetésre?

– Sokkal többen vagyunk, mint amennyit általában gondolnak. Az aktivistáinkat nyitottan fogadják az emberek. Olyanok is odaadják vagy elhozzák az ajánlószelvényüket, akik korábban soha. Hiszek abban, hogy a szocialista párt eredménye meglepetés lesz majd. Sok minden történhet még: két hónap egy politikai kampányban nagyon hosszú idő.