Leslie Mandoki szerint Orbánnal beszélgetni olyan, mintha Leonyid Brezsnyevhez szólna

2018. január 9., 21:23

Szerző:

Feketén-fehéren a néhai szovjet pártfőtitkárhoz, Leonyid Brezsnyevhez hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt Leslie Mandoki – szúrta ki a hvg.hu. A Németországban élő magyar zenész a müncheni bulvárlapnak, az Abendzeitung (AZ) mesélte el, hogy nemrég múlt 65 éves, és össze is futott a miniszterelnökkel, aki a múlt héten bajor kollégája, Horst Seehofer vendégeként Münchenben járt. Ennek kapcsán elmondta, hogy Orbán Viktor jobban meg akarja érteni a német lelket, amiben ő segít neki, már csak azért is, mert vallja, hogy a szabadság a másként gondolkodkodók szabadságát jelenti. „Én Willy Brandt tanítványaként vallom, hogy a legfontosabb, hogy az emberek beszéljenek egymással – úgy, ahogyan ő beszélt Leonyid Brezsnyevvel” – fogalmazott.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Leslie Mandoki mentségére mondva valószínűleg inkább bóknak szánta a magyar miniszterelnököt a szovjet pártfőtitkárral párhuzamba állító megjegyzést, már csak annak az 1,4 milliárd forintos állami támogatásnak a fényében is, amelyet a cége kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda pályázatán olyan „művészeti kiadványok” megvalósítására, amelyeken keresztül Magyarország kulturális-történelmi értékeit mutatják be. Az AZ-nek adott interjúban egyébként arról beszél, amit korábban a Magyar Narancsnak is elmondott, hogy filozófiáról szeret beszélgetni Orbán Viktorral, aztán megismétli a miniszterelnök egyik megjegyzését, vagyis hogy a bajorok és a magyarok közötti szívélyes kapcsolat az első magyar királyné óta tart, és ékesszóló jele a győri Audi-gyár is.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.