Lendvai: jobban örültünk volna magasabb részvételnek
Ezekben a percekben ülésezik az MSZP vezető testülete. Mesterházy Attila egyelőre nem kívánt nyilatkozni, Lendvai Ildikó a részvételi adatokról azt mondta, nem jó, ha sikert ér el a Fidesz antikampánya. Úgy vélte, most arról kell gondolkodni, hogyan lehet a közéleti aktivitást életben tartani. Szerinte ehhez új formák is kellenek.
Este nyolc órakor megkezdődött az MSZP országos választási bizottságának ülése. A téma a választás részadatainak értékelése. A párt budapesti székházába nem sokkal hét óra után érkezett meg Mesterházy Attila feleségével. Úgy tudjuk, a pártelnök egész napot Veszprémben töltötte. Mesterházy az újságíróknak egyelőre nem akarta értékelni a részvételi adatokat.
Lendvai Ildikó volt pártelnök lapunknak azt mondta, hogy korai még bármilyen véleményt mondani a Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatási adatairól. Eszerint a Fidesz -KDNP a szavazatok 48%-át, a Kormányváltó Összefogás 27%-ot, a Jobbik 18%-ot, az LMP 6%-ot, a többi párt 1%-ot ért el.
– Ha igaz az a vélekedés, hogy az emberek félnek, akkor az exit-polltól nem leszünk okosabbak – mondta Lendvai.
A részvételi adatokról úgy vélekedett, jobban örültek volna annak, ha többen mennek el szavazni. Mint ismert, fél hatig a választók 57,77 százaléka adta le a voksát.
– Nem jó, ha a Fidesz antikampánya, amely alacsonyabbra csavarta a lángot a viták mellőzésével, a kampányeszközök korlátozásával, sikert ér el. Az azonban elgondolkodtató, hogy Budapesten, és azokban a megyékben, ahol erős a kormányváltók bázisa, magas részvételt regisztráltak – mondta.
Lendvai szerint mostantól kezdve arról kell gondolkodni, hogyan lehet az eddigi kormány törekvése ellenére a közéleti aktivitást életben tartani. Szerinte ehhez új formák is kellenek. A rövid távú feladat: kitalálni a demokratikus erők további együttműködésének feltételeit.