Lemond az elszámoltatási kormánybiztos

Akár ma benyújthatja lemondását az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi posztról Papcsák Ferenc, akit októberben a főváros XIV. kerületében polgármesterré választottak - írja a Népszava a szerdai számában.

2010. november 3., 08:02

A politikus a lapnak megerősítette: ha nem lehet egyszerre kormánybiztos és polgármester, és valamelyik posztjától meg kell válnia, akkor inkább Zuglót választja. A Népszava emlékeztet arra, hogy az önkormányzati törvény értelmében a polgármesterség összeférhetetlen a kormánybiztossággal. A jogszabály megtiltja, hogy az önkormányzati vezető egyben „a kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, központi államigazgatási szerv köztisztviselője” legyen.

A kormánybiztosság szakértők szerint csak főállás lehet, ráadásul állami vezetői besorolás alá esik, így az új szabályozás szerinti kormánytisztviselőnek minősül, ami összeférhetetlen a polgármesterséggel - idézi a Népszavát az MTI. A lap hozzáteszi: Papcsák emiatt kért állásfoglalást a szaktárcától.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.