Lázár Jánosnak nincs ujjlenyomata

Lázár Jánost a csütörtöki kormányinfón arról kérdezték, hogyan történhetett meg, hogy Magyarországra belépésekor nem vettek ujjlenyomatot az FBI által körözött Ghaith Pharaontól. A miniszter erre azt felelte, meggyőződése, hogy a hatóságok a legkörültekintőbben jártak el. Azt mondta, lehet, hogy Pharaonnak nincs ujjlenyomata. „Én is ilyen vagyok, nekem sincs ujjlenyomatom” – tette hozzá.

2016. november 17., 16:36

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is bevallotta, ujjlenyomata hiánya miatt egy évre érvényes útlevelet használ.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivő. Fotó: MTI / Máthé Zoltán Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivő. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vasúttal kötik össze a ferihegyi repteret és Budapest belvárosát

Lázár azt is bejelentette: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről döntött a kormány.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint erre több megoldás is létezik, a kormány egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesíti előnyben, amely a Budapest–Cegléd–Szolnok vasúti vonal új nyomvonala is lesz. A beruházás nagyságrendileg százmilliárd forintba kerül – ismertette a tárcavezető, aki azt is elmondta, hogy a vonatok húszpercenként járnának a vonalon és 18-20 perc lenne a belváros és a reptér közötti menetidő.

Paks 2. – Az EU lezárta a kötelezettségszegési eljárást

Az Európai Bizottság lezárta azt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, amelyet a paksi atomerőmű felújításával kapcsolatban, a közbeszerzések ügyében indított.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a brüsszeli testület két éve indított eljárást, a mostani döntés pedig azt jelenti – mondta –, hogy a bizottság nem vitatja Magyarországnak azt a jogát, hogy megállapodjon Oroszországgal az erőműépítésről és a hitelfelvételről.

Akik ezzel kapcsolatban mást állítottak – például Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője –, azok „látványos vereséget szenvedtek” – fogalmazott Lázár János, aki szerint Jávor Benedeknek érdemes volna megfontolnia a politikai pályafutása folytatását.

A miniszter mindezek alapján reális esélyt lát arra, hogy 2017–2018-ban megkezdődjön a paksi kapacitásfenntartással kapcsolatos építkezés.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.