Lázár János megint megdobja egy gyenge félmiliárddal Orbán Ráhel volt ügyvédjének a konzorciumát

2018. január 19., 15:14

Szerző:

442 millió forintot költ jogi tanácsadásra a Miniszterelnökség az SBGK ügyvédi irodánál és az Ész-Kernél.

Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg a hirdetmény, amelyből kiderül, hogy csak egy induló volt a megbízásért, ez pedig a két cég által közösen alkotott konzorcium volt. – írja a Hír TV honlapja.

A két baráti vállalkozás nagyon jó formában van. Mint a Nagy Évvégi Pénzosztás idején mi is megírtuk, Lázár tárcája decemberben három hónappal és 2,1 milliárd forinttal egyszer már megtoldotta az irodák eredetileg 1,4 milliárd forintra kötött keretmegállapodását A konzorciumnak ez már egyébként is a sokadik milliárdos miniszterelnökségi megbízása volt.

Bajkai István
Fotó: Youtube

 

A felívelő pályáját tíz éve a még Lázár vezette Hódmezővásárhely megbízásaival kezdő ÉSZ-KER-t Garancsi Istvánnal és Tiborcz Istvánnal is kapcsolatba lehet hozni.

Az SBGK ügyvédi irodának a terézvárosi tojáskirály, Bajkai István is a tagja, aki Orbán Ráhel jogi képviseletét is ellátta. Bajkai áprilisban a Fidesz színeiben indul a VI. kerületben.