Elkerülő út helyett inkább a helyi népszavazást kerülte el Lázár János

Gyorsan visszavonta a számos lakóházat, borospincét és védett műemléket is halálra ítélő elkerülő út tervét Lázár János építésügyi miniszter, mivel a Momentum helyi népszavazást kezdeményezett róla.

2023. március 28., 21:50

Szerző:

Gyorsan visszavonta Lázár János közlekedési- és építésügyi miniszter annak az egri elkerülő útnak a tervét, amely ellen a helyi Momentum kezdeményezésére népszavazási kezdeményezést indítottak a városban. A 444.hu azt írja, az út tervezett nyomvonala „lakóházakat, társasházakat, telephelyeket, műhelyt, borházat, pincéket és egy örökség védelem alatt álló malmot is érintett volna”, és a helyiek széles körű felháborodásával találkozott.

A Momentum ezért január közepén helyi népszavazást kezdeményezett az elkerülő út ellen, amit a helyi választási bizottság jóvá is hagyott. Az aláírásgyűjtés pedig e hét csütörtökig tartott volna.

Talán ezzel szoros összefüggésben Lázár kedden viszont Egerbe utazott, egy lakossági fórumon pedig bejelentette, nem a kifogásolt nyomvonalon, hanem máshol építik meg a tervezett utat. A fórum előtt a miniszter már úgy fogalmazott, „a vitákat nem elfojtani, hanem lefolytatni kell. Egerben az elkerülő út nyomvonala okoz vitákat.”

A helyi Momentum üdvözölte a miniszter lépését és rámutatott, érdemes helyi ügyekért kiállni és azokat képviselni. „...érdemes helyi ügyek mellett kiállni, aláírást gyűjteni, és ha kell, konfrontálódni a helyi hatalmasságokkal. Ilyen győzelmekkel bontható le ez a rendszer” – fogalmazott a párt közleménye.

(Kiemelt képünk forrása: Lázár János Hivatalos Facebook-oldala)