Lattmann Tamás is szeretne miniszterelnök lenni, a Független Kisgazdapártot is magában foglaló szövetség indítja

2018. február 12., 22:35

Szerző:

Az Egészséges Magyarországért nevű hárompárti -   a Független Kisgazdapártból (FKgP), a Változást Akaró Szavazók Pártjából és a Színes Magyarország Pártból - álló szövetség miniszterelnök-jelöltje lesz Lattmann Tamás az április 8-i parlamenti választásokon. A politikus az ATV Egyenes Beszédében elmondta, hogy a szövetségnek megvan az országos lista állításához kellő 106 képviselő-jelöltje, a vidékre koncentrálnak, amelyet ő márciusban végig fog járni. Veszprémben Kész Zoltánnal, Pécsen pedig Mellár Tamással szemben nem indítanak jelöltet. A kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik szerint csak a Fidesz kottájából játszik, és megosztja az ellenzéket, úgy felelt, az ellenzék már megosztott. 

Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Egy éve bejelentkezett az MSZP miniszterelnök-jelöltjének is, de az ellenzéki párt erre először azt a Botka László szegedi polgármestert kérte fel, akinek a félreállítására Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, a Zoom tulajdonosa vezetésével mozgalom indult, és ebben szerepet vállalt ő maga is. (Botka László végül le is mondott a miniszterelnök-jelöltségről – az ezután gyorsan megszűnő Tarjányi-féle Magyar Progresszív Mozgalom mellett több más okból is – Lattmann Tamás pedig, úgy tűnik, talált másik érvényesülési lehetőséget a hasonló politikai ambícióinak. Korábban az Indexnek azt is mondta, a Torgyán József-féle FKgP-vel még vette fel a kapcsolatot, amikor az MSZP miniszterelnök-jelöltje akart lenni. Jósolni nem akar. – Az FKgP nulla százalékon áll, szóval innen csak felfelé van út – mondta.