Látta már? Egész nap mennek a tüntetések

Közösségi oldalon szervezi az útlezárásokat a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A ma kezdődő akciósorozatot az egész országra kiterjesztenék. Az október elején alakult szervezetet már csaknem hatezren "lájkolták" a Facebookon. A részletekről Árok Kornél beszélt a Klubrádiónak.

2011. október 11., 20:01

A mai napra tervezett útlezárások helyszínei: 21-es főút a Pásztói-útelágazás és a Mátraszőlősi-útelágazás közötti szakaszán délután 2 órától félpályás útlezárást tart a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom Nógrád Megyei Tagszervezete a munkavállalói jogokért.

Veszprémben a már hétfőn lezártak Cholnoky út mellett ma a Házgyári úti LB KNAUF előtti szakaszán nehezítik a közlekedést a tiltakozók 6.30-18.30 között.

Kecskemét kivezető útjain 7-16 óra között lesz a forgalomlassító félpályás útlezárás. A szervezők 6 órától várják a szimpatizánsokat a régi 5-ös út melletti Tesco parkolójában, ott döntik el – a létszám függvényében –, hogy hány helyszínen demonstrálnak. (A tervek szerint az E75 főút 91 km-énél, a 44 sz. főút 8 km-énél, a 441 sz. főút 28 km szelvényénél, illetve a Kecskemét- Hetényegyháza 3 km szelvénynél, az 52 sz. főút 6 km-énél és az 54 sz. főút 7 km szelvényénél számíthatnak az autósok forgalomlassításra.) Délután 4-től este 8-ig a város főterén nagygyűlést tart a Szolidaritás.

Székesfehérváron a 81-es úton a Halastavaknál és a 63-as úton a 88,5 km-nél lesz útlezárás 6.30-10 óra között. A 81-esen lesz a VDSZ, a 63-on a HOSZ szervezi a tüntetést. A 3 és fél óra időtartamú demonstráció alatt rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban lehet majd közlekedni.
Az elkövetkező napok szinte mindegyikére jut majd tiltakozó útlezárás.

Holnap 14.30 és 20 óra között a gyöngyösi Mátrai úton demonstrálnak, az Alkotmány és Bethlen Gábor utak által határolt szakaszt zárják le. Debrecenben a 47-es főút Debrecenből kivezető szakaszán a 6-8 km szelvények között zárják le a félpályát reggel 7 órától másnap reggel 7-ig. Emellett reggel 7 és este 7 között a 48-as főút Debrecenből kivezető szakaszát is lezárják a 16-17 km szelvények között, Vámospércs irányába. A szervezők 30-50 autó részvételére számítanak.

Csütörtökön és pénteken Budapest IX. kerületében számíthatnak torlódásokra az autósok. Az első nap 9-18 óra között, a másodikon pedig 9-15 óra között, a Soroksári út dél felé vezető oldalán a külső sávban, a Tinódi utca vonalától kezdődő feltöltéssel lesz forgalomkorlátozás. Mindkét a Lurdy Ház mögötti hátsó parkolóban lesz a gyülekező, ezután indulnak az autók rendőri felvezetéssel a tüntetés helyszínére. A pénteki demonstrációt az „Ápolót a hazának, hazát az ápolónak” civil csoport is tiltakozik a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer kormány által tervezett módosítása, a visszamenőleges hatályú törvénykezés és a szakszervezetek jogainak csorbítása valamint az OÉT megszüntetése ellen.

A szervezők egyébként még ennél is több útlezárást terveztek, de a rendőrség egyelőre több helyszínre nem adott engedélyt. Így Budapesten a XIII. és a XIV. kerületbe, illetve a Lágymányosi híd, Petőfi híd környékére, az M3, Váci út, Fóti út, Megyeri híd félpályás útlezárására, illetve Hajdú-Biharban a 31-es főút mellé - hangzott el a

Klubrádióban.