Lapbezárással áll bosszút a Fidesz?
Civilek tiltakoztak Kispesten az ellen, hogy a fideszes többségű önkormányzat váratlanul megszüntette a helyi újságot. A helyiek azt gyanítják: a döntés a kerület szocialista polgármestere ellen szólt.
Közel százan gyűltek össze tegnap a kispesti Városháza előtt: a helyi lap megszüntetése ellen tiltakoztak. Egy kispesti egyetemista vállalta magára a szervezést: internetes közösségi oldalon, szórólapokon, hirdetőtáblákon, sőt, az egyik közért falán is hirdették: most szükség van az összefogásra.
A szórólap szövege is igencsak figyelemfelkeltő: „A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy a Kispest Újság, született Információs és tájékoztató lap, életének 17. évében váratlanul itthagyott bennünket. A mindig szeretett magas laphegyek közül a mennyei kukába költözött.”
És hogy mi is veszne a lappal? A Kispesti Újság – hasonlóan egyébként Budapest összes kerületében működő helyi lapokhoz – közérdekű információkat tartalmaz a kerület lakosai számára. Emellett szociális lakásokat, közmunkát hirdet – az érintettek elsősorban az újságból tájékozódtak eddig, hiszen jellemzően a szociális ellátást igénybe vevők nem rendelkeznek internet hozzáféréssel.
Emellett a lap a költségvetést sem terhelte túlzottan: éves szinten 20-25 millió forintba került, ami a milliárdos büdzsének csak egy kisebb része, sőt, olcsóbb, mintha más módon hirdetne az önkormányzat.
És hogy mégis akkor miért kell megszűnnie? A helyi vélemények szerint politikai az ok: Kispest szocialista polgármesterét akarja ily módon háttérbe szorítani a fideszes többségű közgyűlés. Ugyanis a polgármester, a kerület képviselőjeként gyakran jelenik meg rendezvényeken, amelyről a helyi lap is tudósít. Ugyanakkor – állítják az újság támogatói – a fideszes képviselők, sőt, a Jobbik és az LMP is kapnak mandátumszámuknak megfelelő arányban helyet a lapban. Vagyis: még több is a fideszesekről szóló hír.
Egyébként még február 17-én egy LMP-s képviselő vetette fel a közgyűlésben, hogy a lap szerinte felesleges, az emberek nem olvassák. (Erre egyébként alaposan rácáfol az, hogy az ominózus közgyűlés óta MSZP frakcióhoz folyamatosan érkeznek a levelek, mindenki a lapot követeli vissza.) A Fidesz azonnal lépett és megszavazták a lap megszüntetését. Gajda Péter polgármester élt azzal a jogával, hogy a megszavazott rendeleteket nem köteles kihirdetni. Ehelyett a tüntetés utánra rendkívüli ülést hívott össze, amelyen az egyébként pártoktól független, civil demonstrálók is részt vettek.
Eredménytelenül. Az LMP és a Fidesz frakció mindössze eggyel több nem szavazattal immár véglegesen megszüntette a lapot. Mi több, még az is felmerült módosító indítványként, hogy az internetes változatot is megszüntessék.
Hiába a tiltakozás az utcán és a közgyűlésen is, azonnali hatállyal bezárt az újság – mondta a 168ora.hu-nak Gajda Péter, a kerület polgármestere – Ez példátlan lépés: nincs Budapesten még egy olyan kerület, ahol ne lenne helyi információs lap.
A polgármester hozzáteszi: minden lehetséges eszközt meg fog ragadni, hogy tegyen valamit a döntés ellen. Jogászokkal is konzultál. Emellett a kerületben már aláírásgyűjtés is kezdődött. Gajda egyébként azt mondja: nem lepődne meg, ha hamarosan a fideszes többségű közgyűlés úgy döntene, hogy mégis van keret egy új, jobboldali helyi lap indítására. De ez csak találgatás, nem merült fel a közgyűlés ülésén. Egyelőre.