Rohamtempóban elkezdték a Kútvölgyi felső szintjeinek felújítását, újabb karanténkórház készülhet

2020. március 11., 07:36

Szerző:

Rohamtempóban kezdett bele a Kútvölgyi Klinikai Tömb toronyépületének renoválásába egy több mint száz emberből álló csapat, hogy újabb karanténkórházat alakítsanak ki – értesült a 24.hu. A koronavírus miatt várhatóan felmerülő kapacitásigényeket kívánják kielégíteni, amire a portál információi szerint Pintér Sándor belügyminiszter a kormányülésen tett javaslatot.

A szűk határidő miatt a cégek szokatlan módon hétvégén és éjszaka is dolgoztak.

Fotó: Magyar Építők

Az egyik dolgozó szerint az első csapat másfél hete, pénteken az esti órákban tűnt fel, és kezdett bele minden előzetes bejelentés nélkül a kiürített 4-7. emeleten a bontásnak. Később villanyszerelő, gipszkartonozó, festő és takarító brigádok is megjelentek, miközben az alsóbb szinteken még működött a belgyógyászat.

A hétfői döntés szerint azonban a belgyógyászat kiköltözését is felgyorsítják, bár eredetileg júliusra jelölték ki ennek határidejét. A budai Kútvölgyi Kórház toronyépülete a többi részleggel együtt már 2015 óta nyeli a milliárdokat minden látható eredmény nélkül. A tervezés után 2016-ban el is kezdődtek a felújítási munkák, de jogviták miatt – a homlokzaton is jól látható módon – teljesen leálltak, emlékeztet a portál.