Kunetz Zsombor Orbán Viktorról: ennek a kibicnek nem drága az elhibázott járványkezelés

Az orvos megelégelte a miniszterelnök hétvégi interjúját. 

2021. augusztus 23., 11:41

Szerző:

Orbán Viktornak nem számít a több mint harmincezer koronavírus-halott, a többszázezer oltatlan beteg Kunetz Zsombor szerint. A szakorvos kibicnek nevezte a miniszterelnököt, aki szerinte hibásan mondta azt a Vasárnapi újságban, hogy a maszkviseléssel nem lehet védekezni a vírus ellen, hiszen szakemberek garmada javasolja a viselését. Kunetz Zsombor hétfői Facebook-posztjában keményen bírálta Orbán Viktort, aki szerinte azért nem foglalkozik a magyar egészségüggyel, mert ő és a kormánytagok VIP ellátást kapnak. 

A szakember azután fakadt ki, hogy Orbán Viktor az állami rádióban vasárnap azt mondta: „A vírussal szemben az oltás életet ment, és csak az oltás életet ment, a maszk meg az elszeparálódás nem fog segíteni”. Kunetz Zsombor szerint a miniszterelnök véleménye szembe megy a Magyar Orvosi Kamara és a virológusok véleményével, akik a maszkviselés zárt térben való viselését javasolják. „Nem a maszk kudarca az elhibázott járványkezelés, amely alapján sehol nem volt kötelező megfelelő védelmet biztosító FFP2-es maszkok viselése” – írta a szakértő. 

Kunetz Zsombor szerint abban is hibásan döntött a kormány, hogy nem végzett olyan nagy mértékben koronavírus-szűréseket mint Ausztria, ahol már 70 milliót végeztek szemben a magyarországi 7 millióval. A hibás járványkezelés egyik jeleként említette, hogy „itthon  szinte teljesen leállt az egészségügy, még most sem indult újra a rendszer, sőt egyre több helyen zárnak be osztályokat, csökkentve a kapacitást”. Példaként említette a Péterfy Kórház onkológiájának váratlan bezárását. 

Kunetz Zsombor ezután azt írta: a fentiekkel nem szemben kell a kormánynak a maszk és a szűrés sem. Ezután pedig a kormánytagok „kiváltságait” említette, miközben Orbán Viktort kibicnek nevezte. Szerinte neki semmi sem drága, nem számít a hétfőn bejelentett 30 052 halott, a több százezer beteg, aki nem kapott ellátást. „Ez a miniszterelnök számára nem fontos, hiszen ő és a kormány tagjai mindig kapnak VIP ellátást a Honvédkórház erre kijelölt részén, de Orbán az SZTK-ba is időpont nélkül, soron kívül, az ott várakozók előtt bepofátlankodva is kap ellátást, Sőt még a TEK-nél is külön osztály vigyáz a miniszterelnök egészségére, külön mentő kíséri a konvoját, az útba eső kórházak pedig, készenlétben állanak. Így nem csoda, ha Orbánnak nem kell maszk és szűrés sem, sőt a járványkezelés is maximum politikai szempontokból érdekes számára”.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor távozik az Európai Unió csúcstalálkozójának második napjáról Brüsszelben, 2021. június 25-én. Fotó: Olivier Matthys / Pool/AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.