Kun Bélának is kiküldték a nemzeti konzultációt

2017. október 14., 11:24

Szerző:

Egyre több a furcsa dolog derül ki a kormány címlistájáról. Most éppen Kun Bélának címezve is érkezett nemzeti konzultációs elsőbbségi levél a Soros-tervről – írja a Magyar Nemzet. Pedig jó esély van rá, hogy az egykori kommunista vezért nem lehet elérni a Szugló utcában, hiszen 79 évvel ezelőtt kivégezték Moszkvában. Ennek ellenére a lakók szerint erre a címre már nem először érkezik Kun Bélának levele. 

Szintén a nemzeti konzultációról kapott levelet egy 40 éve halott kisfiú. A nyolc évesen meghalt gyerek nagynénje a HírTv-nek mondta el, hogy ez a kegyeletsértő eset az első, korábban soha nem kapott semmilyen hivatalos levelet az államtól vagy a kormánytól.

A konzultációról az is kiderült, hogy az interneten bárki korlátozás nélkül akárhányszor kitöltheti a kérdőívet, mert a rendszer gyakorlatilag bármilyen (akár kamu) e-mail címet és nevet elfogadott a regisztrációkor. Így arra is lehetőség nyílik, hogy valaki más nevében töltse ki a kérdőívet.

Kun Béla konzultál

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.