Külvárosi ár
Amikor a híres 1838-as árvízről esik szó, voltaképp mindig a Belvárosról beszélünk – a Színház tértől a Széna-piacig terjedő utcákról –, na jó, még elnyújtózhatunk a Rókus Kórházig, annak az oldalán (tkp. a templom oldalán, ha pontosan akarunk fogalmazni) is látszik egy emléktábla.
Aztán kész.
Pedig hát a víz (az úr) nem állott meg a későbbi Blaha Lujza téren, hanem végigzúdult a külső városokon is. Volt árvíz Budán is (ezen is hogy el tudtam csodálkozni, amikor a szerkesztőségünk odaköltözött, és a Lajos utcában találtam egy igazi árvízi táblát), és volt a régi városfalakon kívül.
Hogy mást ne mondjunk, csaknem az egész korabeli Ferencvárost elpusztította.
Ennek a pusztulásnak állít emléket a megújult (megint nem vagyunk pontosak – tehát: az új helyen, egy szépen rendbe hozott századfordulós házban a Ráday és Erkel utcák sarkán) Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, éppen százhetven és fél évvel az események után. Éppen időben hát.
A kiállítás tervezőinek nem volt könnyű dolguk: tág tér állott ugyan a rendelkezésükre, de nagyon kevés anyag. Mert korabeli leírásokból tudjuk ugyan, mennyi minden odaveszett az árban (gondolják el, alig egytucatnyi ház maradt sértetlen!), de ami elveszett, azt nehéz lenne kiállítani. Korabeli rajzok is alig maradtak – muszáj a rendezőknek az egész Kálvin teret ferencvárosinak tekinteniük, szabálytalanul, csak hogy legyen képanyag –, a leírások pedig nem elég attraktívak. Így aztán marad a másodkéz – részlet Bártfay László naplójából (korrekt, a Bártfay-ház – amelyben a híres szalon működött – tényleg itt pusztult el) meg Wesselényi Miklóséból (aki viszont, tudtunkkal, inkább csak a Belvárosban mentett).
Aztán van még egy taliga is, tárgyi emlékként, nyilván az újjáépítést (erről szól egy egész terem aztán) szimbolizálandó.
A kiállítást Ráday Mihály nyitotta meg, nagyívű beszédben kötve össze múltat a jövendővel.
