Krug Emília Zsigmond Márta-díjas

Krug Emília kapta idén a Zsigmond Márta Médiadíjat. A 168 Óra rovatvezetője három cikkéért kapta az elismerést: az egyik a paralimpikon Biacsi ikrekről, a másik az ország első, mélyszegénységben élő művészeknek alapított hajléktalan-házáról szól, a harmadik írás pedig egy, a drogfogyasztó kismamáknak segítséget nyújtó klubot mutat be.

2013. május 4., 18:58

Krug Emília, a 168 Óra rovatvezetője kapta a Zsigmond Márta Médiadíjat. A 2010-ben elhunyt Zsigmond Márta – közéleti, ifjúsági és divatújságíró, az Ez a Divat egykori főszerkesztője – emlékére alapított díjat ma adták át, a budapesti Sajtóházban.

Krug Emília három cikkéért kapta az elismerést: a Tesótempó című írás a paralimpikon Biacsi ikrekről,

http://www.168ora.hu/itthon/biacsi-ikrek-sikfutas-paralimpia-london-fogyatekos-107877.html

a Leonardó ház című riport pedig az úgynevezett Kanapé-házról, az ország első, mélyszegénységben élő művészeknek alapított hajléktalan-házáról szól.

http://www.168ora.hu/itthon/hajlektalan-alkotohaz-kanape-haz-muvesz-szegenyseg-99779.html

A harmadik írás a Józsefváros közepén működő Józan Babák Klubot mutatja be, amelyik drogfogyasztó kismamáknak nyújt segítséget.

http://www.168ora.hu/itthon/kabitoszer-kismama-terhesseg-jozan-babak-klub-rehabilitacio-98710.html


Az elismerést idén harmadszor ítélte oda a zsűri. A díjat évről évre az a negyven év alatti újságíró kapja, aki „munkáiban többször dolgozott fel a nők érdeklődésére fokozottan számottartó kérdést – a közélettől a divatig bármilyen témában –, s tenni próbált az emberi harmóniáért, közérzetünkért, lelki és testi átváltozásunkért”.

A zsűri tagjai: Bus István, a Nők Lapja újságírója, majd a Playboy főszerkesztő-helyettese, Kertész Zsuzsa, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori műsorvezetője, Liptai Lívia, az Elle főszerkesztője, Pataki Ágnes, egykori manöken, Balázs Béla-díjas filmproducer, Takács Ildikó, kommunikációs vezető, a Demján Sándor Alapítvány kurátora, Vámos Magda, Eötvös-díjas divattervező, a Magyar Divatszövetség elnöke, Veiszer Alinda, Prima Primissima-, Bossányi- és Kovácsi-díjas tv-riporter, Komlósi Gábor újságíró, médiaiskola-igazgató (KOS), a névadó fia.

Krug Emíliának nem ez az első elismerése az idén. A 168 Óra rovatvezetője év elején második alkalommal kapta meg a Hungarian Business Leaders Fórum (HBLF) Média a Társadalomért díját. 2010-ben első, idén harmadik helyezett lett a társadalmi összefogást, felelősségvállalást bemutató riportjával. A HBLF 1992-ben alakult Károly walesi herceg kezdeményezésére, célja minél szélesebb körben elfogadtatni, hogy a vállalatok felelősséggel tartoznak a társadalomért.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.