Újabb KRESZ-módosítás – erre érdemes lesz felkészülnie a közlekedőknek

Az új KRESZ jelentős újításokat tartalmaz majd a tervek szerint.

2025. március 20., 15:09

Szerző:

Az új KRESZ bevezetésével gyakorlatilag annyi újdonság érkezik, hogy minden járművezetőnek, valamint a gyalogosoknak is újra kell tanulniuk a közlekedés szabályait. Még a villamosok esetében is jelentős változásokat eszközölnének – ez derült ki Karácsony Gergely főpolgármester bejegyzéséből, amelyet a Facebookon tett közzé. 

Korábban a 168.hu is megírta, hogy felülvizsgálják a KRESZ-t, és a mai kor igényeihez igazítanák a közlekedési szabályrendszert. Több munkacsoport is azon dolgozik, hogy úgy alakítsák át a KRESZ-t, hogy a közlekedés biztonságosabbá váljon és elkerülhetővé váljanak a súlyos balesetek.

A módosítások minden járműtípusra kiterjednének, köztük például a sok feszültséget és vitát generáló elektromos rollerekre is. Most azonban arra is fény derült, hogy a tömegközlekedés járművei is érintettek lehetnek.

A KRESZ változtatásai a BKK járatairól is rendelkeznek

A főváros közlekedéséhez a villamosok is hozzátartoznak, sőt annak meghatározó elemei. Naponta több ezren használják ezeket a járatokat, így sokakat érint majd az a változás, amelyről a főpolgármester így írt:

"A Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezésére bekerülhet az új KRESZ-be, hogy zárt pályán, biztonságos környezetben a mostani 50 helyett akár 70 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a villamosok."

Ezzel szeretnék felgyorsítani az egyes járatokat, ugyanis mint azt Karácsony Gergely kifejtette, számos olyan útszakaszon közlekedik villamos, ahol semmi akadálya annak, hogy a villamosok nagyobb sebességgel haladjanak. Ebből az utasok is sokat profitálhatnak, hiszen gyorsabban juthatnak el az úti céljukig.

A villamosvonalak fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír már csak azért is, mert a jövőben erősíteni kívánják, hogy a tömegközlekedés ezen típusa ideális alternatívája lehet az autózásnak, ezáltal pedig csökkenhet a forgalmi dugók kialakulásának esélye is.

Egyelőre kérdéses, valóban bekerül-e az új KRESZ-be a végső módosítás, az azonban biztos, hogy a szakemberek támogatják a tervet. Mindez azt jelenti, hogy a gyalogosoknak, az utasoknak és természetesen az autósoknak is fel kell készülniük arra, hogy a jövőben a villamosok esetében jóval nagyobb sebességgel kell számolniuk.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.