Közpénzből hatalmas magánvagyonok

Minden a sokak által előre megjósolt forgatókönyv szerint történik: a kormányfő álma ,hogy a bankszféra több mint fele magyar kézbe kerüljön, ez pedig a legegyszerűbben úgy vihető ki, ha olyan helyzetbe hozzák a külföldi tulajdonosokat, hogy megérje nekik akár olcsón is megszabadulni itteni leányaiktól, a vevő az állam, amely pénzt nyom a kivéreztetett bankokba, majd pedig továbbadja azokat a neki tetsző új magántulajdonosoknak.

Mindez lehetővé teszi viszonylag gyorsan és alaposan átrendezni a piaci viszonyokat és tovább erősíteni a klientúrát. Ezt a forgatókönyvet láthatjuk más területeken is, például az energetikában és a közüzemi szolgáltatásoknál, az eltérés annyi, hol éppen melyik fázisnál tartanak.

A pénzintézeteknél az első áldozatok a takarékszövetkezetek voltak, amelyeket mondva csinált okokra hivatkozva először egyszerűen einstandoltak és államosítottak, majd 100 milliárd forinttal feltőkésítettek, végül néhány milliárdért eladtak a kormánypárthoz közismerten közeli üzleti körnek.

Ez még csupán szerény bevezetője volt a nagy dobásnak, két nagybank, az MKB és a Budapest Bank megvásárlásának. Az előbbi jutányos áron történt, ami érthető, mivel az elmúlt években horribilis veszteségeket szenvedett el, és rossz portfóliójának aránya jelenleg is közel 20 százalék. A bajor tulajdonos szépen feltőkésítette ugyan, de a veszteség továbbra is borítékolva van.

Ami a BB-t illeti, a helyzet más, mert jól működő és sokkal kisebb kockázatokat hordozó bankról van szó, nem is lehet fillérekért megkapni, a végleges ár csak jövőre dől el, becslések szerint százmilliárdhoz közeli lehet, de legalább nyereségesen működik.

Az MKB-ügylet kapcsán egymást érik az ellentmondásos kormányzati nyilatkozatok és sajátos lépések. A vétel bejelentésekor még azt hallottuk, hogy stabil, tőkeerős, megfelelő likviditással rendelkező bankról van szó, amelyet a német tulajdonos 270 millió euróval még meg is támogatott.

Ehhez képest a múlt heti ominózus sajtótájékoztatón már azt jelentette be Orbán Viktor és Matolcsy György, hogy az MNB ad védőhálót az MKB köré, sőt pénzt nyom bele, mert erre a kétes kinnlevőségek és a rossz hitelállomány miatt szükség van. Ezzel egyidejűleg az irányítás a tulajdonosi jogokkal együtt a jegybankhoz kerül a szanálási törvény alapján.

Ennek szépséghibája mindössze az, hogy a hivatkozott törvény erre az esetre nem vonatkozik, azaz nincs tényleges jogalap az MNB belépéséhez.De nem ez a legnagyobb baj az üggyel. Az igazi probléma az, hogy egybehangzó MKB-s források szerint a bank tőkehelyzete és likviditása egyaránt valóban stabil, mert a bajor anyabank rendezett állapotokat hagyott maga után, amit egyébként szerződésben vállalt.

Ezt látszik igazolni, hogy az adásvétel előtt maga az MNB világította alaposan át az MKB-t, és nem tárt fel olyan bizonytalanságot, amelyre most hivatkozva drasztikusan beavatkozik. A hirtelen véleményváltás oka tehát aligha a tényleges helyzet, hanem az, hogy időközben eldöntötték, mit és hogyan akarnak csinálni az MKB körül.

Széljegyzet ehhez: a bankban az elmúlt hónapokban értetlenül nézték, hogy semmit nem tudtak meg a kormányzat szándékairól, viszont hallottak a különböző érdekcsoportok közötti vitákról és egyeztetésekről.

Hogy miről folyhatott a vita, könnyen kitalálható, ha a múlt hasonló eseteit vesszük alapul. Ott van például a Postabank, amelyet még az első Orbán-kormány államosított 1999-ben. Akkor valóban konszolidációra volt szükség, ellentétben a mostani helyzettel, és ez remek lehetőséget nyújtott közpénzek magánzsebekbe juttatásához.

Erre számos technikai és jogi lehetőség van, például az, hogy a követeléseket olcsón eladják megfelelő cégeknek, amelyek azokat magasabb összegen hajtják be, ahogy azt e sorok írója is tapasztalta. A tűzhöz közeli források szerint egyebek mellett ilyen módszerekkel sikerült 154 milliárd forintot költeni a feltétlenül szükséges 100-110 helyett a konszolidációra.

Óhatatlanul ez a modell jut az eszünkbe, mikor az MKB esetében hirtelen pálfordulással a szanálás szükségességéről kezdtek beszélni. Tízmilliárdok csurgathatók így a kívánt irányba anélkül, hogy az különösebben feltűnő lenne. Az állami szerepvállalásnak azonban ezúttal ennél nagyobb ívű szándékai is vannak. A bejelentések szerint egy-másfél év kell a bank „rendbetételéhez”, közben a BB-vel összevonva az OTP konkurenciáját teremtik meg, majd az egészet privatizálják. Hogy kiknek és mennyiért, a jövő titka, de a takarékszövetkezetek példáját látva könnyen megjósolható a kimenetel.

Összegezve: Orbánék közpénzen megteremtik az ország második legnagyobb bankját, majd azt gyorsan átadják egy általuk kiválasztott tulajdonosi csoportnak. Jellemző rájuk az az állítás, hogy közpénzt nem, hanem a jegybank pénzét használják fel: vajon az kié, ha nem az országé, bár Matolcsy tényleg úgy bánik vele, mintha a sajátja lenne, lásd a jegybank törvényes szerepének ellentmondó alapítványokat és ingatlanvásárlásokat. A jogi trükközés mögött a lényeg ugyanaz: újabb hatalmas vagyonok kerülhetnek az adófizetők zsebéből a kiválasztottak kezébe a „nemzeti együttműködés rendszerének” jegyében. És mi csak nézünk, mint a moziban.