Kőszeg: Alkotmányos jobboldalnak nyoma sincs, de baloldalnak is alig

Kőszeg Ferenc: 2010-ben nekem már csak egy illúzióm volt, hogy a ciklus végére megbuknak. Most már sokkal kevésbé látok rá esélyt, hogy legalább ennek a ciklusnak a végére megbukjanak – jelentette ki

– Ön már majdnem másfél évtizeddel ezelőtt eltemette a rendszerváltó pártokat. Azt írta 2000-ben, hogy „a rendszerváltás színehagyott, összeroskadó pártjaival eltűnnek a politikából a rendszerváltás nagy politikai személyiségei is...” Ehhez képest Ön egészen a 2009-es tagrevízióig az SZDSZ tagja volt, amikor Petri György, Eörsi István, Kis János, Csalog Zsolt, Tamás Gáspár Miklós, Hack Péter, Tölgyessy Péter stb. stb. már rég kiléptek.

– Ez volt az egyetlen ok, amiért nem léptem ki korábban. Hogy annyian kiléptek. Nem akartam csatlakozni ahhoz a trendhez, amelyhez mindenki. De ez csak egy kis individualista gesztus volt. A tényleges, aktív jelenlétem az SZDSZ-ben már sokkal korábban befejeződött.

– Ön szerint mikor szűnt meg valójában az SZDSZ mint a liberalizmus autentikus politikai képviselete Magyarországon?

– Fokról fokra. Nagyon hosszú folyamat volt ez. Már a kilencvenes évek elején is voltak olyan tényezők, amelyek kételyt keltettek bennem. Például az, hogy a párt nem veszi komolyan a saját alapszabályát. Az egyik küldöttgyűlésen mondtam is a levezető elnöknek, hogy ha Szabad György vezetné így a parlament ülését, az SZDSZ kivonulna. Ha egy szavazáson nem az az eredmény jött ki, amit a pártvezetés elvárt, akkor azt mondták, hogy a szavazás sikertelen volt, meg kell ismételni. Ez többször előfordult. Tölgyessy Péter elnöksége idején az úgynevezett platformok lényegében megkérdőjelezték egy legitim elnökválasztás eredményét. Ha egy pártban ilyen anomáliák vannak, akkor annak a liberális, alkotmányos elkötelezettsége nem egyértelmű. Fontos állomása volt ennek a folyamatnak az 1994-es koalíciókötés az MSZP-vel, s talán annál is fontosabb a Tocsik-ügy. Akkor nagyon erős volt a kilépési hangulat, és voltaképp a koalíció felmondását is ügyrendi machinációval hárították el.

Az SZDSZ a koalíciókötés és még sokkal inkább a Tocsik-féle korrupciós botrány miatt elvesztette szavazói túlnyomó részét, ezért nem maradt a színtéren erős liberális párt, csak egy kicsi és gyönge, amelynek a léte az MSZP igényeitől függött. És ezzel a liberalizmus politikai képviseletének a sorsa 1998-ra nagyjából el is dőlt. Ezután csak egyszer került az SZDSZ döntési helyzetbe, akkor talán lett volna még esély a megmentésére. Ha 2008-ban, amikor Gyurcsány Ferenc lényegében kitette az SZDSZ-t a koalícióból, nem támogatja a párt kívülről Gyurcsány, majd Bajnai kisebbségi kormányát, hanem inkább szembenéz az előrehozott választással. Az SZDSZ abban az illúzióban élt, hogy a Fidesz valószínűsíthető kétharmados többsége el fog múlni 2010-re. Ehelyett az SZDSZ múlt el, a Fidesz tovább erősödött, nem beszélve a Jobbikról, mely 2008-ban még aligha került volna be a parlamentbe.

– Megírta egyszer, hogy 1998-ban örült a Fidesz győzelmének.

– Nem annyira a Fidesz győzelmének, mint az MSZP bukásának. Horn Gyula magabiztossága akkor már ijesztő volt, azt gondoltam, hogy ez a vereség jó lecke lesz az MSZP-nek.

– 2000-ben viszont már úgy látta, mégiscsak azoknak az „acsarkodóknak” lett igazuk, akik a Fideszt a legélesebben támadták. 2010-ben is voltak, akik úgy gondolták, nem lehet nagy baj a Fidesz kétharmadából, jól is elsülhet a dolog, jó lecke lesz ez a baloldalnak. S hát nem megint az „acsarkodóknak” lett igazuk?!

– Azért ehhez 2010-ben már naivabbnak kellett lenni, mint amilyen én voltam 1998-ban. Az első pillanattól világos volt, hogy a Fidesz szisztematikusan szétrombolja az alkotmányosságot. 2010-ben nekem már csak egy illúzióm volt, hogy a ciklus végére megbuknak. Most már sokkal kevésbé látok rá esélyt, hogy legalább ennek a ciklusnak a végére megbukjanak. Egyre kevésbé látom, miként jöhetne létre olyan erő, mely a Fidesz kihívója lehetne. Ennek sok oka van, én egyet említenék, amiről kevés szó esik. Arra a magyar sajátosságra gondolok, ami már a 19. században is nagyon jellemző volt: Budapest és a vidék ellentéte, szétszakítottsága. A kettő közötti civilizációs és gazdasági szakadék. A jobboldal hatalmas előnyét a vidéki Magyarország biztosítja.

– Jelentős részben a felgyülemlett szörnyű szociális problématömeg és annak kezeletlensége miatt biztosítja. Akiknek ennek enyhítésére, távlatos kezelésére stratégiájuk volt, Solt Ottilia, Havas Gábor és körük az SZDSZ-hez tartoztak. Aztán ezt a párt pár év alatt kivetette magából.

– 1989-ben felmerült a kérdés, mik legyünk? Párt, vagy jogvédő, szegényeket támogató civil szervezet. Egyöntetű volt a válasz: párt. Egy párt viszont nem tekinthet el a szavazatmaximalizálás szempontjától. Legfeljebb e szempontot követve rossz döntéseket hozhat. Az SZDSZ sok ilyen rossz döntést hozott. Ön írta az egyik cikkében, hogy az SZDSZ-nek sikerült az a bravúr, hogy elvei feladása árán csökkentse le a szavazóbázisát. De voltak ténylegesen ütköző szempontok is. Az SZDSZ igaz meggyőződésből sürgette a gyors privatizációt, és tényleg nagyon nyomós érvek szóltak emellett. De ezzel függött össze, hogy nagyon sokan egyik pillanatról a másikra elvesztették a munkájukat, megszűntek a munkásszállók, a legnehezebben foglalkoztatható emberek kiszorultak oda, ahol a legkevesebb a beruházás és legrosszabbak a foglalkoztatás esélyei. Beindult egy gettósodási folyamat, aminek a megállítása, visszafordítása egyre kilátástalanabbnak tűnik. Nem tudom, mennyire lehetett volna ezt elkerülni. Csak szociálpolitikai stratégiával biztosan nem. Ahhoz gazdasági növekedés, dinamizmus is kell. A liberálisok is ezzel számoltak.

– Ezt a dinamizmust az első MSZP–SZDSZ-kormány meg is alapozta, a pozitív folyamatok be is indultak. Ezeket az alapokat aztán az első Orbán-kormány kezdte föltörni.

– Aztán Medgyessy Péter kormánya folytatta. Akkor dobták a lovak közé a gyeplőt, noha az SZDSZ-ben voltak, akik ennek a súlyos következményeire figyelmeztettek. Leginkább Bauer Tamás, akit ki is szorítottak a margóra.

– Hála néki, idén is volt markánsan liberális gazdaságpolitikai program a választékban. A DK-é. Ön viszont 2010 óta a piac- és tőkeellenes, rendszerkritikus LMP-re szavaz, őket biztatja, hogy ne kövessék el az SZDSZ hibáját, maradjanak makacsul középen, bárki bármit mond. Ugyanakkor mégiscsak van itt három másik ellenzéki párt, melyben jelen vannak egyebek mellett azok is, akik a nyugatos gazdasági és jogállami rendszerből indulnak ki, azokhoz képest „rendszerkonformak”. Miért bízik nyugatos választópolgárként inkább az LMP-ben, mint bennük?

– Inkább a baloldallal vagyok bizalmatlan. Sokan megírták, például Ön is, hogy Gyurcsány Ferenc hitelességével milyen súlyos bajok vannak. A DK azért mégiscsak Gyurcsány és nem Bauer híveinek a pártja. Nem adnak túl sok okot a bizalomra Gyurcsány üzleti felemelkedésének körülményei, szerepe a 2006-os rendőri túlkapások fedezésében, bagatellizálásában. Gyurcsány kétségkívül a baloldal leginvenciózusabb alakja, de amennyire invenciózus, annyira kiszámíthatatlan és megosztó is.