Kósa–Szijjártó–Orbán: ilyen böszméket még nem látott a világ

Az elmúlt két napban fellázadt az internet a Fidesz-kormány böszmesége ellen. Valamennyi fórumon, portálon és blogok százain alázták-gyalázták Orbánékat azért, mert vezető politikusaik megfontolatlan és rosszul célzott nyilatkozatai miatt bedőlt a forint, a budapesti tőzsde, sőt, a nemzetközi piacok is zuhanni kezdtek.

2010. június 6., 09:17

A modoros.blog.hun

Csontvázkommunikációcímmel olvasható egy eredetileg kommentként induló bejegyzés, amely fiktív párbeszéd formájában, kocsmai környezetben ütközteti az „utca emberének” érveit.
Részlet:
„– Miyen csontvázakkal, Bandikám? Amik valahogy sosem kerülnek elő? Ezek (…) szándékosan államcsődöt csinálnak: csak azért, hogy ne kelljen direktbe megmondani azt, hogy azért nem tudják teljesíteni az ígéreteiket, mert az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy nem fogják tudni azokat teljesíteni. (Részben nem is akarták, de elhitették magukkal, hogy a többi teljesítésére kapnak egy kis laufot az EU-tól és IMF-től. Hát nem, és ezt lehetett előre tudni.)
Orbán szerint a világ félig vagy egészen akaratból áll. Most kiderült, hogy nem az ő akarata számít, hanem Barrosóé és az EU-é, ezért most tönkreteszi Magyarországot.
– Jaja, szép hogy most az egyetlen hiteles ellenzék a Jobbik lehet, mert épp az MSZP miatt van ennyi hiányunk (az LMP meg ugye az SZDSZ utóda, tehát vicces lesz a kommunikáció)
Még a végén visszajön az MSZP, és ősszel GYF lesz főpolgármester…”

Böff Evangéliuma

szombati bejegyzésébenelsősorban a devizahitelesek szemszögéből közelíti meg a Kósa–Szijjártó-nyilatkozatokat követő pénzügyi mozgásokat:
„A váróterem meg ideges, ugyan mit is akartok. Eddig nem derült ki, összesen egy egyiptomi ásatási expedíciót szerveztetek meg nagy dirrdurral a Pénzügyminisztérium és társai köreibe, hogy majd most csontvázakat fogtok keresni.
(…)
Közben meg fordulónap van a havi törlesztőrészleteknél… (…) Itt nincs narancs meg piros itt csak magyar adós van: itt megvalósult az egységes magyar képviselet…
(…)
Nagyon szeretném azt látni, amikor valaki nektek a Makroökonómia I. osztály (szakközépiskola) könyvet adja vissza cserébe, hátha okosodtok valamit és kezd valami derengeni, hogy a semmiről beszélve minden kijelentett mondatnak hatása van.”


A kormányzó párt felelősségére hívja fel a figyelmet

blogjában Kóczián Péteris. Így fogalmaz:
„Ha a Fidesznek legitimációs problémái vannak, azaz nem tudja, hogyan szívja vissza arcvesztés nélkül az ígéreteit, azt nem kellene a nyűgös középosztályon – értsd: eladósodottakon – leverni.
Ha az MSZP elleni utólagos támadások fontosabbak, mint a kormányzás, akkor a Fidesz egy kisstílű és öncélú politikai pályára lép.
Ha egy kétharmados győzelem után még mindig az MSZP a mumus, akkor szerintem most kellene visszaadni a kormányzást, mert ezek szerint nincs az a választási győzelem, amely elhiteti a Fidesszel, hogy rá, s nem másra bízták a kormányzást.
(…)
A jövő már elkezdődött. Kósa Lajos kijelentésével pedig a jövő felélését kezdte meg. Nincs az a múlt, amely mentesít a felelősség alól.”


Véleményvezér

„Kósa Lajos megbolondult?”címmel közölt blogbejegyzést, amelyben a kérdéses megszólalás nemzetközi visszhangja mellett az ügy pozitív hozadékára is felhívja a figyelmet:
„Persze értjük mi, hogy ez a magyar választóknak szólt. De Londonban és Frankfurtban nem a magyar belpolitika az értelmezési keret, és az államcsőd közelségéről szóló kósai üzenetet rosszabb esetben pontosan és szó szerint úgy értik: közel az államcsőd.
Jobb esetben csak azt gondolják, hogy a Fidesz egyik vezetője azért beszél ilyen felelőtlenül, mert gőze sincs arról, hogy milyen veszélyes üzem a kormányzás.
Kósa Lajos nyilvánvalóan nagyon felelőtlen volt. Egy ilyen megjegyzés akár a forint „túlélő üzemmódra” való kapcsolását is jelenthette volna. De most, hogy a közvetlen veszély elmúlt, a Véleményvezér hajlamos a pozitív hozadékot is meglátni az incidensben.
Az elmúlt hetekben ugyanis meglehetős káosz uralkodott a gazdaságpolitikával kapcsolatos fideszes nyilatkozatokban. (…)Ennek a veszélyessége pedig most végre mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A Kósa-affér talán ráébreszti Orbán Viktort, hogy ezen a területen nagyon gyorsan és határozottan rendet kell vágnia.” Kókler Brókertágabb összefüggésben vizsgálja az eseményeket és kitér Orbán Viktor brüsszeli látogatására, Varga Mihály nyilatkozataira, valamint Barack Obama Bajnainak szóló köszönőlevelére is.
„Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a Fidesz kitáncol a választások előtt tett ígéreteiből. De próbáljuk lefordítani a Fidesz szavait, gondolatait:
Fidesz: Varga korábban kijelentette: "tiszta lappal kell indulni ahhoz, hogy a kormány megalkossa a gazdasági akciótervét és ehhez az alapot a tényfeltáró bizottság szolgáltatja.”
Tolmácsolva: „Még nagyobb gödröt, még nagyobb emésztőgödröt kell ásnunk, és abba még sokkal jobban bele kell döngölnünk az országot ahhoz, hogy később elmondhassuk: innen másztunk ki.”
Fidesz: A Fidesz hivatalos honlapján „Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében”
Tolmácsolva: … ezért sokkal nagyobb bajba sodorjuk őket egy-két balul elsült nyilatkozattal, hiszen nem eléggé éheznek és haldokolnak még a devizahitelesek. Gyengítsük mesterségesen a forintot, hadd haljanak éhen mihamarabb!”

Május 5-i keltezésű bejegyzésében az

Egyenlítő TVmár egyenesen olyan forgatókönyvet vázol, amelyben ismét állandósulnak a Kossuth téri tüntetések, ám a népharag ezúttal az Orbán-kormány ellen irányulna.
A blogbejegyzés végén felteszik a kérdést:
„És Önnek ez mennyibe is került idáig?”