Kósa Lajos csengeri örökösnője elismerte, hogy százmilliókat kért és kapott kölcsön
Sz. Gábornét 368 millió forintnyi csalással gyanúsítják – tudta meg a 24.hu.
Az összeg azonban ennél lényegesen több is lehet majd, hiszen hivatalosan nem mindenki követelte még vissza a pénzt csengeri asszonytól. Sz. Gáborné elismerte, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott. Azt azonban tagadja, hogy bárkit is szándékosan át akart volna verni. Állítása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi kiadásait.
A választási kampányban, részben Kósa Lajos ismerőseként ismertté vált csengeri asszonyt két hete hozták haza Svájcból, még aznap őrizetbe vették és másnap délután a kórházban megtörtént a gyanúsítotti kihallgatása is. Három és fél órás vallomásában továbbra is kitartott amellett, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett hagyaték.
Kósa Lajossal kapcsolatban azt mondta, ő is tudja majd igazolni, hogy a hagyaték valós, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban.
Az ügyben eljáró Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bíróját azonban elrendelte a nő harminc napos letartóztatását.
– Ügyfelem továbbra is kitart amellett, hogy a hagyaték létezik és senkit sem akart becsapni. Azt állítja, hogy azért kérte a kölcsönöket, hogy hozzájusson a hagyaték második feléhez. Ezeket az összegeket 2013 és 2018 között kapta kölcsön.
A gyanúsítás szerint 368 millió forint ez az összeg.
De van olyan kölcsönadó is, aki jelentős összeget adott kölcsön, de nem kérte vissza a pénzt. A kölcsönkért összegek elég változóak: az ötszázezertől a százmilliós tételig terjednek" – mondta a nő jogi képviselője, Helmeczy László. Az ügyvéd elmondása szerint a sértettek közül többen is hisznek ügyfelének. Azaz annak ellenére sem jelentették fel, hogy már le is tartóztatták különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt.
Van olyan család, amely 100 millió forintot adott neki kölcsön, de még nem követelte vissza tőle a pénzt. Ők ugyanis olyan dokumentumokat láttak, hogy tudják, hogy
ez a pénz valós és létezik.
Helmeczy László szerint könnyen lehet, hogy ügyfelét is megvezették.
A csengeri asszony évek óta azt állítja magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. Az asszony befektetési tanácsokat kért Kósa Lajostól, a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt.