Szlávik szerint negatív teszttel is megfertőzhetjük a családot karácsonykor 

A beoltottak a második oltás után két héttel lesznek védettek.

2020. december 15., 12:23

Szerző:

Nem lehet a karácsonyi összejövetelek biztonságosságát koronavírusteszttel biztosítani, ezért inkább el kell kerülni a találkozásokat – hívta fel a figyelmet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádióban, amit a hvg.hu szemlézett

Szlávik János azt mondta, hogy a tesztek 5-6 napig mutatnak pozitív eredményt, a tünetek megjelenése előtt több nappal még nem, ezért egy negatív teszt nem zárja ki azt, hogy valaki másnap már pozitív tesztet produkáljon. 

Mivel a vírus elleni vakcina elérhető közelségbe került, ahhoz, hogy az emberek megvédjék családtagjaikat, türelmet kell tanúsítaniuk – hangsúlyozta, hozzátéve: a második oltás után két héttel védettek lesznek a beoltottak, és akkor nyugodtan lehet őket látogatni. 

Kiemelte, hogy azok, akik átestek a fertőzésen, körülbelül fél évig védettséget élveznek, ezért ők biztonsággal meglátogathatják ismerőseiket. Szlávik János nekik azt javasolta, hogy egyelőre várjanak az oltással, amíg nem lesznek tapasztalatok arról, hogyan hat az oltás azokra, akik már voltak koronavírusosak. 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.