Sajtótájékoztatót hirdetett a kormány kedd délutánra

A sajtóeseményen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és a Terrorelhárítási Központ képviselője is részt vesz.

2023. május 2., 08:38

Szerző:

Sajtótájékoztatót hirdetett kedd délután 3 órára a kormány, amelyen részt vesz Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes, és a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János is. A tájékoztató témája Ferenc pápa hétvégi látogatása és annak értékelése lesz majd.

A pápa látogatását péntektől vasárnapig a TEK biztosította, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pedig a katolikus egyházfőt Semjén Zsolt fogadta. Ezek után találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel és családjaikkal is, ezt követően pedig misét celebrált több fővárosi templomban is. Ferenc pápa szombaton a Papp László Budapest Sportarénában 11 ezer fiatal előtt beszélt, vasárnap reggel pedig a Kossuth téren celebrált pápai misét.

Ferenc pápa beszédeiben többször is intette a magyarokat az elvilágiasodás elvetésére és az idegenek tárt karokkal való fogadására is. Látogatása során szegény sorsú, hajléktalan illetve menekült emberekkel is találkozott.

(Kiemelt kép: a Miniszterelnökség által közreadott képen Ferenc pápa megérkezik a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre 2023. április 28-án. Az egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. Ferenc pápa mögött Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely)